Az Aranyos és a Maros völgye közötti hegyvidéket átívelő utat kiszélesítik, és buszmegállókat, valamint kerékpárutakat is építenek.
Felújítják a Kolostorok és Remeték Útjaként emlegetett DJ 750C jelű utat az Erdélyi-középhegységben – derül ki a profit.ro híréből. A munkálatokra vonatkozó szerződést július 25-én, pénteken írták alá – árulta el Ion Dumitrel, az Fehér Megyei Tanács elnöke.
Korábbi sajtóhírek alapján az átfogó fejlesztés az Aranyos völgyében fekvő Alsószolcsva (Salciua de Sus) és a Maros mentén található Tövis (DN1 jelű főút, Teius) között íveli majd át a havasokat. Az út elnevezése nem túlzó, miután számos olyan látványos természeti képződmény és nevezetesség érhető el általa, mint például a Remetei-sziklaszoros, amely a Torockói-hegység legvadregényesebb tájegysége.
A 72 millió lej értékű (mintegy 6,1 milliárd forintos) beruházást európai uniós alapokból finanszírozzák. A 24 hónapra tervezett munkálatokban összesen közel 40 kilométernyi szakaszt fejlesztenek: ennek során új útszakaszok épülnek, illetve meglévő utakat tesznek rendbe - írja az alba24.ro. A kivitelező a Fejér megyei székhelyű Elis Pavaje nevű vállalat lesz.
A Proalba.ro egyik híre szerint nagyszabású projektben a szóban forgó 750C utat kiszélesítik és buszmegállókat, valamint kerékpárutakat is építenek.
A Magyar Közút uniós keretből újítja fel többek között a Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima összekötőt, mintegy 5 kilométer hosszan.
A Nagykörút-Haller utca szakasz felújítása és modernizációja tervezetten 2026 első felében kezdődhet, és várhatóan 2027 nyarán fejeződhet be.