A STRABAG és a Soltút modernizálta a siklósi útszakaszt.
A Magyar Közút Nzrt. uniós TOP Plusz forrásainak használatával több mint 29 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását indította el 13 útszakaszon Baranyában. A projekteket a társaság bruttó 8,071 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg 3 támogatási szerződés keretében. Mindezt az állami cég tájékoztatóban foglalta össze, sajtóesemény alkalmából.
Mint írták, a felsorolt a fejlesztések közé tartozott az 5712-es jelű Siklós - Drávaszabolcs összekötő út összesen mintegy 2,720 kilométeres szakaszának felújítása. Ezt a projektet a Strabag Általános Építő Kft. kivitelezte a 1+777 és 3+542, illetve a SOLTÚT Kft. a 0+005 és 0+960 kilométerszelvények között, nettó 405,24 millió forintból valósították meg a beruházást, ahogy korábban is beszámoltunk róla.
A felújítás részeként továbbá a szakemberek gondoskodtak a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épült. Sor került a KRESZ táblák cseréjére és új tartós burkolati jelek festésére. A beruházás során az út mellett található vízelvezető rendszert, illetve az átereszeket felújították, valamint a szakaszon található hidat is modernizálták.
A 2005-ben alapított szervezet ma már több mint 31 ezer kilométernyi közutat, 13 ezer hidat és a főbb kerékpárutakat is kezeli - egyre korszerűbb eszközökkel.
Az M44-es és Békéscsaba központja közötti kapcsolatot jelentő útvonalon dolgoznak.