A Dessewffy utca Hajós utca és Nagymező utca közötti szakaszának korszerűsítésével már jövő hétre elkészülhet a Penta.
Új közlekedési, közterületi létesítmények építési munkáinak kivitelezésére, valamint a meglévő közlekedési létesítmények felújítási munkáinak ellátására kötött keretszerződést a Terézvárosi Vagyonkezelő a Penta Általános Építőipari Kft.-vel. A megállapodás következő lehívásában a „Terézváros 2030 Program”-ot folytatják, amelynek keretében a több közterület teljes felszínrendezése, fásítása, valamint forgalomcsillapító intézkedések valósulhatnak meg.
Igazi tükre Budapest fejlődésének a Dessewffy utca, amely a 18. század végén dűlőút volt csupán. Kertek és apróbb tanyák szegélyezték: tágas udvarok és az utcákra merőlegesen elhelyezkedő, apróbb házak határozták meg a környék arculatát.
Fővárosunk rohamos fejlődése és a sugárút közelsége aztán elhozta az utca arculatváltását is: a korábbi földszintes, szinte falusias épületeket fokozatosan zárt sorú beépítésű, historizáló bérpaloták váltották fel. Az utca lakói között megjelent a polgárosodó pesti réteg: iparosok, kereskedők és értelmiségiek költöztek ide. 1874-ben kapta mai nevét (első ismert neve Három Szív utca volt) gróf Dessewffy Emil (1814–1866) konzervatív politikusról, közgazdászról, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökéről.
Az utca talán legkülönlegesebb pontja a 23-as szám alatti épület. Kívülről egyszerű pesti bérháznak mutatkozik, azonban a magas tűzfalakkal körülvett belső udvara Budapest egyik legrégebbi, ma is működő ortodox zsinagógáját rejti.
A Pentának 54 millió forint és két hónap áll rendelkezésére a munkák megvalósításához, ahol a Dessewffy utca Hajós utca és Nagymező utca közötti szakaszán kell út- és járdafelújítást végeznie.
Amint arról Terézváros Önkormányzata tájékoztatta lapunkat, a Dessewffy utca Hajós és Nagymező utcák közötti szakaszának felújítása június első hetében kezdődött el, a napokban (csütörtök-péntek) pedig már az aszfaltozás zajlik.
A páros oldalon elkészült a járda és a szegély építése, a páratlan oldalon ez a munka még tart. Előreláthatólag jövő héten, július 24-ig befejeződik a munka.
"A Dessewffy utca felújítása során - áll az önkormányzat ismertetőjében - kicseréljük az úttest felső rétegét, felújítjuk a járdákat és a gyalogosok mellől lekerül a parkolás, ami a páratlan oldalon megszűnik. Az utcaszakasz zöldítését planténerekkel lehet megoldani, talajkapcsolatos fákat a közművek miatt nem lehet ültetni. A Dessewffyben tavaly újítottuk meg a Hajós utca és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszt, így a mostani munkálatokkal a Nagymező utcán belüli teljes rész új külsőt kap."
Csak a csomópont helyreállítása marad hátra a HE-DO és a KM Építő által kivitelezett, kulcsfontosságú projektben.
Újbuda egyik évtizedek óta túlterhelt, keskeny utcáját alakítják át. A cél, hogy a lakosság számára élhetőbb környezet jöjjön létre.