Balatonfüred és Keszthely között összesen 105 kilométeren indulhat el majd a projekt, melyben az állomások és a megállók is megújulnak.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közzétette a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely és ehhez kapcsolódva a Tapolca-Ukk vasútvonal fejlesztésére kiírt tervezői közbeszerzés eredményét.
A projektben a szűk keresztmetszet kiváltásának, a villamosításnak, a felvételi épületek rekonstrukciójának és a központi forgalomirányítás kialakításának az előkészítése történik meg. A fejlesztés a Szabadbattyán és Keszthely közötti villamosítás második üteme.
Ahogy azt többször is jeleztük, az első ütemet a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeren az R-Kord Kft. és a Vasútvill Kft. konzorciuma kivitelezi, ez a legutóbbi sajtóhírek szerint idén tavasszal zárul.
A tervezéssel érintett vasút összes hossza 105 kilométer, amely a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely és az Ukk-Tapolca szakaszokból tevődik össze. A felsorolásból kiderül, a projektben megvalósul
Ahogy azt korábban is jeleztük, a több mint száztíz éves vonalszakaszon ötven éve hajtottak végre utoljára jelentősebb korszerűsítést. A pályarekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően az eddigi sebességkorlátozások is megszűnnek.
A fejlesztést a vonal leterheltsége is indokolja: a júliusi és augusztusi hétvégeken ellehetetlenül a közlekedés: dugóban állnak az autók, és a vonatokon gombostűt sem lehet leejteni. A felújítás és villamosítás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a Balaton mellé vezényeljék a korszerű, légkondicionált, elővárosi villamos motorvonatokat.
A felújítás további hozadéka, hogy a villamos vontatásnak köszönhetően csökkenhet az eljutási idő a Balatonhoz.
A Soroksár-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasút kétvágányúsításán és villamosításán kívül, számos, az állomásokhoz és az utasforgalomhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés valósul meg a 150-es vonalon. A Colas egyebek mellett három gyalogos aluljárót épít, ezek közül a legnagyobb, Délegyházán valósul meg.
A magyar szakemberek Svédország északi részén, éjszakai vágányzárban építettek át mintegy 30 kilométernyi vasúti szakaszt. A projekt kihívása volt, hogy minden reggelre készen kellett átadni a forgalomnak az adott etapot; különlegessége pedig, hogy ezen a területen márciustól augusztusig úgynevezett „fehér éjszaka” van, vagyis alkonyati fényekben zajlott a munka.