A vasútvonal felett átívelő kétsávos felüljáró által számottevően csökkenni fog a reggeli és délutáni forgalmi csúcsokban a várakozási idő.
Véglegesen forgalomba helyezték Gödöllőn a Köztársaság úti felüljárót – derült ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.
Az új különszintű kereszteződés a Budapest – Hatvan vonalszakasz korszerűsítésének részeként épült meg.
A gödöllői vasútállomás szomszédságában az eddigi szintbeni útátjárót kiváltva 143 méteres hosszúságú hídszerkezet jött létre a Swietelsky Vasúttechnika Kft. munkájával.
A Rákos–Hatvan vasútvonal fejlesztése során
A gödöllői felüljárónál tartott sajtóbejárásán kiderült, 2020 decemberében már ideiglenesen engedélyezték a felüljárón a közúti forgalom mellett a gyalogos és kerékpáros forgalmat is. A felüljáró végleges forgalomba helyezése pedig idén májusában történt meg.
A projekt jelentőségét az adja, hogy a vasútvonal felett átívelő kétsávos felüljáró által jelentősen csökkenni fog a reggeli és délutáni forgalmi csúcsokban a várakozási idő.
Gödöllőn emellett korszerű és akadálymentes állomási környezet, (amely magában foglal egy buszfordulót és P+R parkolót), új állomási felvételi épület, üzemi épület és HÉV üzemi épület került megvalósításra. Kiépült az új térvilágítás, szélesebb magasperonok, utastájékoztató berendezés, aluljárók, liftek, új perontetők létesültek. A HÉV végállomás is teljesen megújult és beintegrálódott a nagyvasúti állomásba.
A közlemény a Budapest-Hatvan vonalszakon zajló teljes beruházásra is kitekintett, eszerint a szakasz mind a 13 állomása és megállóhelye megújul, továbbá egy új megállóhely létesül Akadémiaújtelep néven.
A beruházás keretében 2021 őszére 53 kilométernyi kétvágányú vasúti pálya épül át Rákos és Hatvan állomás között. A felújításnak köszönhetően megszűnnek a sebességkorlátozások a vonalon, a vonatközlekedés sokkal stabilabbá válik. A teljes szakaszon új, elektronikus biztosítóberendezés és vonatbefolyásoló rendszer épül.
Az eseményen Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese jelezte, a gödöllői vasútállomáson az utasforgalmi épületet néhány hete átadták, és az egyetemi oldalon látható akadálymentesítést leszámítva a különböző munkálatok már befejeződtek. „Az egyetemi oldal rendezésére is sor kerül nyár közepéig” – tette hozzá.
Vécsey László, a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy Gödöllőnek és a térségének a vasúti elérhetősége a rekonstrukciónak köszönhetően a XXI. század színvonalára ért. „A beruházás a térség közlekedési hálózatfejlesztésének az első nagy volumenű lépése, amit soron követ a HÉV-vonal rekonstrukciója és a közúti kapcsolatok térségi szintű megújítása” – hívta fel a figyelmet a politikus.
A Soroksár-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasút kétvágányúsításán és villamosításán kívül, számos, az állomásokhoz és az utasforgalomhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés valósul meg a 150-es vonalon. A Colas egyebek mellett három gyalogos aluljárót épít, ezek közül a legnagyobb, Délegyházán valósul meg.
A magyar szakemberek Svédország északi részén, éjszakai vágányzárban építettek át mintegy 30 kilométernyi vasúti szakaszt. A projekt kihívása volt, hogy minden reggelre készen kellett átadni a forgalomnak az adott etapot; különlegessége pedig, hogy ezen a területen márciustól augusztusig úgynevezett „fehér éjszaka” van, vagyis alkonyati fényekben zajlott a munka.