A zicsi vízműnél ősszel befejeződő beruházás biztosítja majd a lakosság megfelelő ivóvíz ellátását.
Szabadics Zrt. a Tabi kistérség nyolc településének ivóvízminőség-javításán dolgozik. A projekt célja, hogy az érintett településeken megfelelő minőségű víz jusson a háztartásokba, valamint megoldódjanak az elosztóhálózat problémái: a nyomásingadozás, a klórtartalom és másodlagos vízszennyeződés, pangó vizek keletkezésének kizárása.
A teljes körű beruházás „Nyugat- és Dél-dunántúli ivóvízminőség javító program 1. (NYDDU 1. B)” elnevezésű, és három projektelemből áll, melyek a következők:
Cikkünkben a Tabi kistérségben, Zicsen folyó fejlesztési munkákról számolunk be, mely a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., Andocs Község Önkormányzata és Nágocs Község Önkormányzata megbízásából, fent nevezett KEHOP-projekt keretén belül valósul meg. Az ivóvízminőség-javító beruházáshoz kapcsolódó információkat Cserti Zsolt építésvezetőtől és Kemény Tibor projektvezetőtől kaptuk.
A fejlesztésre azért volt szükség, mert az érintett települések többségének ivóvize nem megfelelő minőségű, a víztisztító berendezések ugyanis korszerűtlenek, elavultak és nem elegendő kapacitásúak. A szolgáltatott víz sok esetben határérték feletti nitritet is tartalmaz, amihez vélhetően a hálózati viszonyok nem megfelelősége is jelentősen hozzájárul.
A fejlesztést követően a települések vízellátása kistérségi rendszerben valósul meg, melyhez Zics településen új vízbázis és vízkezelő létesül. A települések távvezetékkel kerülnek összekötésre.
A Zics településen tervezett létesítmény feladata, hogy biztosítsa tíz település (Andocs, Nagytoldipuszta, Zics, Nágocs, Kára, Miklósi, Szorosad, Törökkoppány, Somogyacsa és Gerézdpuszta) vízellátását. A kitermelt vizet kezelik, majd a vízelosztó hálózatba juttatják.
A projektben többek közt a következő műszaki tartalom valósul meg:
Az előkészítést követően a kivitelezést 2021 júliusában kezdte Szabadics Zrt. a legmélyebb, 300 méter talpmélységű új kút telepítésével., ezután a Zics-Miklósi, valamint Zics-Nágocs elnevezésű új távvezetékeket fektették le.
A munkálatok lassan befejezési szakaszba érnek. Zics vízműtelepen tervezett 3 db új kút, a környező települések vonatkozásában megközelítőleg 20 600 fm új távvezeték, valamint 4 120 fm vízvezeték rekonstrukciós munkái elkészültek. A zicsi és somogyacsai vízművek területén tervezett vasbeton műtárgyakon már az utolsó simításokat végzik. (A fotókon a Zics vízmű védterületen újonnan épült kezelőépület, 2x250 m3-es tisztavíz medence és nyomásfokozó akna, valamint a 80 m3-es vasiszap ülepítő medence látható). Emellett jelenleg a gépészeti, energiaellátási és irányítástechnikai munkák kivitelezése zajlik.
A következő időszak legnagyobb feladatai:
Mint azt Cserti Zsolt építésvezető elmondta: a projektben számos kihívással szembesült a kiviteleztő cég. „A terület rendezetlenségén túl a kialakult gazdasági helyzet is adott megoldandó feladatokat, amelyeket igyekeztünk legjobb tudásunkkal eleget tenni.”
Hozzátette: sikerélmény, hogy a rekonstrukcióval érintett területeken már új vezetéken kapják az ivóvizet a fogyasztók. Az igazi mérföldkövet az új vízkezelő mű próbaüzemének indítása jelenti majd, ezt megelőzően Andocs-Nagytoldipuszta települések között készült távvezetéket már be tudták kapcsolni a vérkeringésbe.
A fejlesztési munkálatokat várhatóan ez év őszén fejezik be.
A SZABADICS romániai leányvállalatának ezúttal egy északkelet-erdélyi régiót érintő fejlesztését mutatjuk be.
Magyarország és Szlovákia vízipara szorosan összekapcsolódik, a Pureco főtámogatásával platformhoz jutó közös gondolkodás pedig kiváló üzleti lehetőségeket is hozhat.