Egy friss videó tanúsága szerint már kirajzolódik a Torony–Bucsu bringaút nyomvonala.
Néhány nappal ezelőtt osztott meg egy látványos videót Facebook-oldalán Vas vármegye közgyűlésének alelnöke, Kondora Bálint a Torony és Bucsu között épülő kerékpárútról – írja a vaol.hu. A videóból kiderül: az építkezés már előrehaladott állapotban van, látszik az útpálya, és az is, hogy merre fog kanyarogni a bringaút, valamint az épülő kerékpáros híd pillérei is elkészültek már.
Az osztrák-magyar határ és Szombathely közelében haladó munkát a közbeszerzési adatok szerint a szombathelyi illetékességű Szkendó Generál Kft. kivitelezi. Mint ahogy egy korábbi sajtótájékoztatón elhangzott:
a mintegy 2,2 kilométer hosszú kerékpárút két szakaszból áll. Toronyhoz tartozik a hosszabb, de műszakilag egyszerűbb 2 kilométeres szakasz, míg Bucsuhoz, a rövidebb, viszont mérnöki szempontból nagyobb kihívást jelentő 200 méteres szakasz. Itt építik meg azt az Arany-patakon átívelő kerékpáros hidat.
A bringaút a tervek szerint jövő júniusra készülhet el, megteremtve ezzel az összeköttetést az EuroVelo 13 kerékpáros útvonallal – zárja cikkét a lap.
A most kiírt közbeszerzés csaknem 10 kilométernyi kerékpáros infrastruktúra terveinek felülvizsgálatát és áttervezését célozza.
Új szakaszába lép ősszel az M1-es autópálya bővítése: a már kiszélesített Budapest felé tartó pályaoldalra terelik mindkét irány 2-2 sávját, majd megkezdődik a Győr felé vezető oldal mély visszabontása és újjáépítése. Az MKIF elkezdte a műtárgyak bontását is.