A Jósa András Oktatókórház heliportját rendkívüli helyzetben éjszaka is használhatják a mentőhelikopterek, a legközelebbi leszállóhely eddig Debrecenben volt.
Adorján Gusztáv, a négy tagkórházat tömörítő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, az évente 40 ezer beteget ellátó sürgősségi betegellátó centrum, a mellette lévő gyermeksürgősségi osztály és traumatológia forgalma tette indokolttá a 400 négyzetméteres leszállóhely kiépítését, amelyet a legmodernebb fény- és biztonságtechnikai berendezéssel szereltek fel. A gyermekgyógyászati tömb tetején kialakított heliport döntően nappal fogadja majd a mentőhelikoptereket, de rendkívüli helyzet esetén az éjszakai leszállásnak sincs akadálya. A szakmai és földi kiszolgáló személyzet rendelkezésre áll, és a szükséges engedélyeket is beszerezte a kórház.
A mentőhelikopterek számára eddig Debrecenben volt a legközelebbi leszállóhely, a légimentők közvetlenül nem tudtak leszállni a megyei kórház területén. A helikopterek a közeli füves területen landoltak, innen a betegeket mentőautóval szállították a gyógyintézménybe. Tavaly tizenhét, idén eddig kilenc alkalommal vetettek be mentőhelikoptereket Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az átadón elmondta, a fejlesztés a 16,1 milliárd forint összértékű tömbkórház-beruházás „csúcsdísze”, amelynek segítségével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a betegellátás. Az intézmény így a sürgősségi térképen az őt megillető helyre került, a leszállópálya nélkül a sürgősségi osztály szakmai működése nem lett volna olyan minőségű és sebességű, mint más megyeszékhelyen - fogalmazott az államtitkár.
A 2015 végén befejezett, európai uniós és állami támogatású, összesen 16,1 milliárd forint értékű Pólus-programban a Jósa András Oktatókórházban egy új onkológiai, bel- és gyermekgyógyászati tömb épült fel 27 ezer négyzetméteren, valamint létrehoztak egy új sürgősségi betegellátó centrumot is.
A Magyar Építő Zrt. és az Épkar Zrt. munkájának eredményeként, a terézvárosi önkormányzat megbízásából a történelmi örökség megőrzése mellett egy korszerű, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő piac és közösségi tér születik.
A várhatóan több mint 30 millió euróból megvalósuló projektre 2 évet szánnak a szerződés aláírását követően.