Több mint egy kilométeren biztosította Budapest árvízvédelmét a Colas Alterra.
Mintegy 3,8 milliárd forintból végeztek árvízvédelmi fejlesztéseket Észak-Pesten. Mint arról 2023 elején hírt adtunk, a Colas Alterra Építőipari Zrt. végezhette el a Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 35. számú védvonalának tervezését és kivitelezését. A főváros hét árvízvédelmi szakaszának egyike a főleg Újpesthez tartozó Pest-Észak árvízvédelmi szakasz, amelynek négy védvonalszakaszát fejlesztették a projektben, összesen 4,5 kilométer hosszan. Ennek része:
A beruházás a Fővárosi Vízművek Váci úti telephelyét is fokozottan védi, ezzel Budapest ivóvíz-ellátásának biztonságát is jelentősen növeli – hangsúlyozták a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
A projekt Budapest IV. kerületében valósult meg, a Megyeri Csárdától kezdődő, attól délre eső területen. A munkák során számos közműkiváltást kellett elvégeznie a kivitelezőnek: többek között vízvezetéket fektettek, valamint számos elektromos és gyengeáramú kábelszakaszt váltottak ki.
A munkálatok során szükséges volt
Amint a közleményben kiemelték: a gondos tervezésnek és a körültekintő, természetvédelmi szakfelügyelet mellett történő kivitelezésnek köszönhetően a beruházás a fővárosi oltalom alatt álló Palotai-sziget ártéri erdejének lehető legcsekélyebb mértékű igénybevétele mellett valósult meg.
A fővárosi önkormányzat reményei szerint jövőre folytatódhat a gátrendszer fejlesztése, amellyel további területeket tehetnek biztonságosabbá.
A SZABADICS romániai leányvállalatának ezúttal egy északkelet-erdélyi régiót érintő fejlesztését mutatjuk be.
Magyarország és Szlovákia vízipara szorosan összekapcsolódik, a Pureco főtámogatásával platformhoz jutó közös gondolkodás pedig kiváló üzleti lehetőségeket is hozhat.