Mintegy 1 milliárd forintnyi uniós támogatással építkezhetnek hamarosan, folytatják a korábbi fejlesztéseket.
Tata önkormányzata közel egymilliárd forintos pályázati támogatást nyert el a település csatornarendszerének fejlesztésére a város hat területén - ismertette Michl József polgármester a városházán tartott sajtótájékoztatón pénteken.
Az uniós támogatású Széchenyi Terv Plusz programban megvalósuló beruházással a rendszereket átépítik, illetve új csatornákat építenek, és alkalmassá teszik őket a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban előforduló nagy mennyiségű csapadék elvezetésére.
Az érintett helyszíneken élő több száz ember számára válik élhetőbbé a település, nagyobb biztonságban lesznek az utcákban található családi házak és ingatlanok. A tervezett beruházás a komplex, az egész városra kiterjedő, átgondolt vízrendezési fejlesztés egyik fontos lépése.
Tatán az elmúlt időszakban olyan fejlesztések is megvalósultak, melyek a víz megtartásának természetes lehetőségeit aknázzák ki. Tavaly egy több mint 1,1 milliárd forintos vízrendezési projekt nyomán 1755 méteren épült új csatorna, átépítették az Újhegyi úti vízfolyás zártszelvényént, a Nádas utcában pedig 500 négyzetméternyi felületen 11 esőkertet alakítottak ki, ezzel is mérsékelve a villámárvizek okozta károkat – a kivitelezési munkákat a TÁMÉP Kft. végezte el.
Az agglomerációs településen a Penta Kft. dolgozott.
Kékinfrastruktúra fejlesztést zárt le Letkés uniós támogatással.