2024.03.29, Péntek
Gigaberuházást jelentett be a Samsung Gödön
index.hu

Gigaberuházást jelentett be a Samsung Gödön

MTI

2016.08.30. 12:05 - Antal Zsófia

Újranyitja és bővíti gödi gyárát a Samsung, hogy az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezdjen. A százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre.

Hirdetés

A Samsung SDI képcsőgyártóként indult 1970-ben, 2000-ben pedig akkumulátorgyártásba kezdett, amiben megszerezte az első helyet a világon. A cég Magyarországon 2001-ben épített először üzemet, amely az európai piacra gyártott képcsöveket. A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételű Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben zárta be a mintegy 322 ezer négyzetméteres gödi képcsőgyárát, miután a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt.

A Samsungnak világszerte félmillió alkalmazottja van, tavaly 300 milliárd dollár volt az árbevétele. A kedden bejelentett gödi beruházása mögött az áll, hogy a közeljövőben az elektromos autók eladásának robbanásszerű növekedése várható, így a cég nagy erőfeszítéseket tesz az európai gyártás beindítására, meg akarja erősíteni jelenlétét a kontinensen.

2018-ra tervezik elérni a teljes gyártókapacitást, amikor 50 ezer elektromos vezérlésű gépjárművet szolgálnak majd ki. Az üzemben, ahol a meglévő épületek mellé újabbakat is építenek, a legfejlettebb gyártási technológia lesz, és nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre – mondta el Dzsung Szeh Vung, a Samsung egyik alelnöke.

 

Göd infrastruktúrája és a magyar KKE szektor is profitál a beruházásból

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden elmondta: komoly regionális verseny végén nyerték el a beruházást, cserébe nagy infrastrukturális fejlesztéseket vállaltak a térségben, s Göd csökkenti a koreai cég vállalati terheit is. Erre azért volt szükség, mert a kormány az uniós szabályok miatt a főváros környékén nem adhat készpénztámogatást egy beruházáshoz. Mindemellett Gödön nagy fejlesztések indulnak meg mintegy kétmilliárd forint értékben.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a koreai és magyar befektetési ügynökség a Samsunggal közös programot indított a magyar kis- és közepes vállalatok beszállítói kapacitásának növelésére. Ebben 11 cég magas besorolást kapott, héttel pedig még folynak a tárgyalások.

Mi épül?autóiparüzemépítésGöd

Hírlevél

Hirdetés