2024.03.29, Péntek
Megduplázódik a kerékpárutak hossza Mezőtúron
mapio.net

Megduplázódik a kerékpárutak hossza Mezőtúron

MTI

2017.10.09. 10:33 - Antal Zsófia

Uniós támogatással 2019 nyarára egy kelet-nyugati és egy észak-déli szakasz is megépülhet a településen.

Hirdetés

Bruttó 750 millió forintból épülhet kerékpárút Mezőtúron, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert vissza nem térítendő európai uniós támogatásból - közölte Herczeg Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bevonásával konzorciumi formában megvalósuló beruházással a jelenlegi mintegy tíz kilométeres kerékpárút hossza megduplázódik.

A részletekről szólva a polgármester elmondta, hogy a kelet-nyugati kerékpárút építésére bruttó 450 millió forintot, az észak-déli kerékpárút létesítésére pedig bruttó 300 millió forintot nyert az önkormányzat. Utóbbi projekt tartalmazza a Hortobágy - Berettyón lévő gyaloghíd felújítását is. Jelenleg a tervezés zajlik, a kivitelezés várhatóan 2018 nyár elején kezdődik el, és 2019 nyarára elkészül.

A polgármester szólt arról is, hogy a projektek fontos célkitűzése a fenntartható közlekedés feltételeinek megteremtése, a balesetveszély csökkentése. A beruházások hozzájárulnak a településkép javításához, a népességmegtartó erő növeléséhez. Elősegítik továbbá a szén-dioxid kibocsátás és a zajterhelés csökkentését, valamint megkönnyítik a városi lakosság munkába járását, javítják a munkahelyteremtés feltételeit.

Mi épül?kerékpárútTerület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)Mezőtúr

Hírlevél

Hirdetés