2030-ra a gondolkodást kell megváltoztatni – Greentech 2025

Május 22-23 között rendezték meg a Greentech VI. Zöld energia, illetve fenntarthatóság szakkiállítást és konferenciát. A ZalaZONE-on rendezett esemény egyik legizgalmasabb beszélgetése az építőipari hulladékkezelés körül zajlott. Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. vezérigazgató-helyettese, Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. elnöke és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgató beszélgetett a körforgásos hulladékgazdálkodás lehetőségeiről és arról, milyen eredményekben reménykednek 2030-ra.

E klímaváltozás orvoslása azonnali cselekvést igényel, amellyel egyéni szinttől kezdődően a vállalatokon és intézményeken át az önkormányzatokig és a kormányzatig mindannyiunknak van feladata. Ez szükségszerűség, felelősség, kötelesség és lehetőség is egyben.

E köré fűzték fel a konferencia kiemelt témáit, így tárgyalták az energia, a nyersanyagok, a körforgásos gazdaság, a fenntarthatóság, a városi/közösségi közlekedés, a víz és a hulladékkezelés lehetőségeit és kihívásait.

 

 

Kerekasztal az építőipari hulladákgazdálkodás jövőjéről

Dr. Bodnár Viktória, az IFUA Horváth ügyvezetője moderálta a beszélgetést, amelyben Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. elnöke, Szilvai József Attila, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója és Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. vezérigazgató-helyettese  beszélgetett a körforgásos hulladékgazdálkodásról, hatékonyságról és az iparág jövőképéről.

 

 

Amint Dr. Bodnár Viktória bevezető gondolataiban rámutatott:

„Az építőipar kiemelkedő jelentőségű a magyarországi körforgásos gazdasági átállásban, hiszen a Magyarországon évente termelődő, nagyjából 20 millió tonna hulladékból 10 az építőiparhoz kapcsolódik, miközben például a biológiailag lebomló hulladék aránya 2-3%.”

 

Mi lehet a legnagyobb kihívás a körforgásos gazdaságra való átállásban?

Lánszki Regő a kérdésre adott válaszában hangsúlyozta: hosszabb tervezés és életcikluson való gondolkodás irányába szeretné elmozdítani az iparágat.

 

 

„Magyarországnak építési anyagokban 48%-os az importkitettsége. A felhasznált építőanyagok majdnem fele tehát külföldről érkezik. Ez számos kockázatot hordoz.”

Báthory Balázs a körforgásos gazdaság kihívásai között egyik legnagyobbként a termelékenység alacsony színvonalát emelte ki.

„Sokszor elhangzott, hogy mennyire kevéssé vagyunk hatékonyak, ami több okból bosszantó. Egyrészt szűkös erőforrásaink vannak, amit vétek rosszul használni; másrészt ha külföldi beruházókat akarunk idehozni Magyarországra, ahhoz biztosítani kell, hogy itt versenyképes, jó minőségű terméket kapnak. Az új technológiák bevezetésére pedig szűkös erőforrás áll rendelkezésre szakemberállományban és a szakemberek tudásában is.”

 

 

„A fenntarthatóság számunkra a hosszútávú gazdasági fenntarthatóságot is jelenti, mégis – zárta felszólalását – az egyik legnagyobb gondnak az adathiányt látom. Hatalmas probléma, hogy nincsenek megfelelő, mérhető adataink. A Market öt éve kezdett el komolyan foglalkozni a fenntarthatósággal – ez nem faültetést jelent, hanem azt, hogy üzleti, társadalmi és egyéb aspektusokat rendszerszinten vizsgálunk. Ekkor mi tettünk vállalásokat 2025-re és 2030-ra.

A 2025-ös vállalások 30%-át vissza kellett vonnunk azért, mert nem értettünk hozzá és nem voltak adataink, így nem tudtuk, mit vállalunk. Szerencsére ma már jobb a helyzet.”

Szilvai József Attila munkájuk nehézségeit részletezte: „útkezelőként az egyik legnagyobb kihívás a klímaváltozás. Nyáron melegebb van, mint megszoktuk, a tél pedig enyhébb a szokásosnál, ami azt is jelenti, hogy nagyon sokat van fagyhatár környékén a hőmérséklet. Ez az útüzemeltetésben nagy nehézségeket hoz.

A hirtelen csapadék elvezetésére is meg kell tanulnunk reagálni, különben nagyon sok erőforrást fogunk elpazarolni, hiszen újjá kell építenünk, amit a víz lerombol. Meg kell változnia a tervezési szemléletnek és alkalmazkodni kell az eddig ismeretlen kihívásokhoz.”

 

 

Másrészt – mutatott rá – szükség van az infrastruktúra-fenntartás folyamatos állami finanszírozására. Ha ez nem egyenletes, nem tudunk hatékony és jó döntéseket hozni. Minden, amire nem költünk időben, később sokkal többe kerül, ami minden erőforrás – gazdasági és természeti – pazarlásához vezet. Harmadrészt a szakember- és szaktudás-hiányt ismertette a hallgatósággal a szakember. „Lehet egy-egy dologra szakembert találni, de a szervezeti szintű tudás megőrzése veszélybe került az újabb generációk munkavállalási szokásai miatt. A fialatok 3-4 évig dolgoznak nálunk; felhalmoznak tudást, amit aztán nem nálunk visznek tovább, így nem is tudják átadni a kevésbé tapasztaltaknak. Erre megoldást kell találnunk.”

Kovács Tamás elsődleges problémának az építőipari értéklánc egységes kezelésének hiányát tartja:

„Mi olyanok vagyunk kivitelezőként, mint a vendéglátósok: ha a vevő somlói galuskával kéri a rántott karajt, azt adunk neki. Tehát a megrendelő szintjén kell megfogalmazódnia a fenntarthatósági igényeknek, mert a kivitelezők azt fogják megvalósítani, amit kérnek tőlük.

Jó példa, hogy ezelőtt 3-4 évvel kezdtünk el a cégcsoporton belül BIM-mel foglalkozni. Nagy kérdés volt nálunk akkor, hogy melyik területre szánjunk nagyobb energiát. Felmérve a magyar építési hálózat kiváló szereplőit azt mondtuk: mi a közműépítésben próbálunk meg a legjobbak lenni az országban. Szerintem ez sikerült is” – foglalta össze Kovács Tamás a Szabadics céljait, kiemelve:

„Természetesen propagáljuk ebben a BIM használatát. 35 éve építünk közműveket BIM nélkül és minden bizonnyal a következő 35 évben is tudnánk ezt csinálni – a BIM haszna nem nálunk csapódik le. Elmentünk a Vízművekhez, hogy náluk milyen eredményeket hozna a BIM egy vízműtelep üzemeltetésében. Az egyik nagy regionális vízmű igazgatójával beszéltem erről vagy fél órája, amikor megkérdezte: mi is az a BIM? Nagy szükség van tehát az edukációra.”

 

 

Az építési törmelék problémáját illetően is borús képet lát maga előtt az elnök: „nagy kérdés például egy bontással is járó kivitelezési munkánál, hogy mit kezdjünk a törmelékkel? Ha épp az érdekkörömben nincs olyan építkezés, ahol valamire fel tudnám használni, komoly problémát jelent, hiszen tárolni nem tudom, mert roppant drága lesz, az ország másik végére szintén drága elszállítani. Nem könnyű kérdés.”

 

Mi segíthet, mire lehetnek büszkék a magyar szereplők?

Dr. Bodnár Viktória anyagi ösztönzők bevezetése mellett érvelt:

„Számos nyugati példa van arra, hogy a szelektíven gyűjtött szemét leadása sokkal olcsóbb, mint az egyben kezeltté, áradásul külön lehet anyagilag ellentételezni a másodfelhasználást, ami nyugaton elősegítette a vállalatok erősebb részvételét az innovációkban.”

Lánszki Regő óvatosságra intve jelezte: „egy szabályozás hatását felmérni sok évbe telik, nagyon nehéz ezt prezentálni. Büszkék lehetünk arra, hogy mára valós, megbízható számadatokat látunk, így lehet stratégiai döntéseket hozni.”

Nem csak építési hulladékból lehet építési termék, akár kommunális hulladékból is. „Ebben előre kell lépnünk. Innováció és a hazai adottságok kihasználása kell ahhoz, hogy az importkitettségünket csökkentsük, ebben pedig a hulladákgazdálkodásnak is része van.”

„Nagyon nagy potenciált látok – emelte ki – a természetes építőanyagok népszerűsítésében. Ezt szabályozással is igyekszünk ösztönözni: ha valaki ma természetes anyagból épít, 20%-kal nagyobb épületet helyezhet el egy telekre. Úgy látom, ez beindította a folyamatokat, ennek pedig hosszútávú kihatása lesz.”

 

 

Báthory Balázs a kérdést a finanszírozási oldallal is árnyalta: „mi a Marketnél szívesen építenénk minden pontján fenntartható házat, de a nagy kérdés az, a megrendelő kifizeti-e, a bérlő utána kifizeti-e és egy bank hogyan finanszírozza azt meg.”

„Ezt az állam tudja segíteni. Ha úgy ad a fenntartható megoldásokra kedvezményt, hogy a beruházónak ebből haszna származzon, terjedni fognak az új megoldások. Büszkék vagyunk arra, hogy mi nem csak kiszolgáljuk a megrendelőinket. Igyekszünk tanácsot adni nekik abban, hogyan tudnák hasonló mennyiségű pénzből fenntarthatóbbá tenni a beruházásukat.”

„Nagyon szeretném látni – adott hangot a céloknak –, ha 2030-ra elterjedne az iparágban a mi gyakorlatunk: sok olyan dolgot vezettünk be ugyanis, amit konkurens cégekkel közösen csinálunk vagy a konkurenciával megosztunk – ilyen LEAN használata vagy a BIM4share oldalunk, ahonnan minden BIM-mel kapcsolatos nyomtatványunk szabadon elérhető. Konkurens cégekkel létrehoztunk egy középfokú oktatási intézményt is, hogy minél több, megfelelő képzettségű fiatal szakember álljon rendelkezésünkre.”

Szilvai József Attila az útépítés környezeti terhelésének eredményét mutatta meg: „mart aszfalt tekintetében büszkeségünk, hogy a legújabb jogszabályi változásokkal elértük: a mart aszfalt és a padkaföld három évig nem kerül be a hulladékáramba. A mart aszfalt így három évig nem hulladéknak számít, hanem építőanyagnak, ami szabadon használható.”

A Szabadics vállalásaival kapcsolatban Kovács Tamás felhívta a figyelmet arra: a fenntarthatóság az elmúlt időszakban folyamatosan ivódott be a cég működésébe. „Mára sikerült elkészítenünk és publikálnunk a fenntarthatósági stratégiánkat, tavaly pedig egy ESG-szerinti, önbevallásos verifikációt készíttettünk, aminek keretében meg tudtuk fogalmazni a céljainkat. Apróságnak tűnik, de – mesélte – nagy lépés volt például a palackos víz kitiltása a munkaterületekről. Nálunk mindenki kapott két névreszóló kulacsot. Úgy számoltunk, használatukkal több, mint 45 ezer palackot nem dobtunk el.”

„Kapcsolódva Balázs gondolataihoz megerősítem, az adatok ismerete a kulcs ahhoz, hogy fenntarthatóbbak lehessünk. Jó példa erre, hogy nálunk felemerült: mennyi lehet a vízfelhasználásunk. A rövid válasz erre az volt, hogy fogalmunk sincs. Mára pedig képesek vagyunk arra, hogy egy GHG protokoll szerinti SCOOP 1, 2, 3-as besorolást végezzünk. Ahhoz, hogy ezek a mindennapi gondolkodásunkba és a stratégiánkba is beépüljenek, szükség volt arra, hogy intézményesítettük a fenntarthatósági vállalásokat.”

 

 

Milyen legyen 2030?

A kérdésre Lánszki Regő stratégiai ponttal felelt: „Leginkább annak örülnék, ha stabilizálni tudnánk a hazai építésgazdaságot, kiszámíthatóvá tudnánk tenni – hiszen ez teszi ki a GDP 6%-át. Ha hozzátesszük a KKV szektort, ehhez ráadásul még 7% kapcsolódik.”

Báthory Balázs tömör jövőképet vázolt: „annak örülnék, ha transzparens információk állnának rendelkezésre a teljes anyagáramlásról. Fantasztikus lenne, ha látnám, hogy hol van mondjuk beton az országban. Ehhez kellenek a cégek és kell az állami nyilvántartás is.

Szeretném látni, hogy elérjük azt a hatékonysági szintet 2030-ban, ahol Ausztria van most.”

Szilvai József Attila a digitális átállást sürgette:

„nagy sikernek tartanám, ha 2030-ig eljutnánk oda digitalizációban, amiről most álmodunk a Magyar Közútnál.”

Kovács Tamás zárszóként a hozzáállás változásának szükségességét hangsúlyozta: „az emberek mindennapi gondolkodását kell, hogy áthassa a fenntarthatóság. Az ESG-t is megfogalmazhatnánk úgy is, mint emberek jószándékú jócselekedeteinek összefoglalója.

Akkor tudunk elérni igazi eredményeket egyéni, vállalati és állami szinten is, ha ezt közös akarat viszi előre.”