2020-tól eltűnnek a hagyományos fényforrások a cserepiacon, a kínai-magyar cég beruházása is erre a trendre épít.
Tovább bővíti tavaly felavatott 16 ezer négyzetméteres közép-európai gyártóközpontját Dunakeszin a kínai-magyar Inesa Kft. A LED lámpatesteket gyártó vállalat 2016-ban irodákat, bemutatótermeket és egy 5600 négyzetméteres üzemcsarnokot hozott létre új központjában. Idén ezt kétmillió eurós beruházásban egy kutató-fejlesztő üzemmel egészíti ki a társaság.
A 70 azázalékban kínai, 30 százalékban magyar tulajdonban levő cég tájékoztatása szerint a tervek elfogadása után az üzemterület bővítése, és mérési eszközökkel való ellátása következik, az üzemet az év végére tervezik átadni. Az 51 alkalmazottat foglalkoztató cég ehhez kapcsolódóan új munkavállalókat is folyamatosan felvesz.
Tóth Balázs, az INESA Europa regionális értékesítési igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményben részletezte a fejlesztés hátterét. Ebből kiderült, Európában, így Magyarországon is 2020-tól a szabályváltozásoknak köszönhetően a cserepiacokon eltűnnek a hagyományos fényforrások. Ekkortól várhatóan 100 százalékban a LED lesz a megoldás a világításra. A közlemény szerint a LED-es világítástechnikai megoldások elterjedése az új, lakossági beruházásokban több mint 50 százalékos, az új, közületi beruházásokban pedig 60 százalék feletti a LED felhasználás. Tóth Balázs beszámolt arról is, hogy a cég számos közvilágítás fejlesztési projektben vesz részt a régióban, amelyek megvalósulása 2018 és 2020 között várható.
A cég tájékoztatása szerint tavalyi árbevétele 3,4 milliárd forintot tett ki. Az INESA Europa Kft., mint a Shanghai Feilo Group nemzetközi részvénytársaság leányvállalata, Inesa és Sylvania márkanév alatt több mint húsz európai országot szolgál ki LED eszközökkel. A kínai INESA a világ egyik legnagyobb LED lámpatesteket gyártó vállalkozása, világszerte 7 ezer embert foglalkoztat.
A Szabolcs-Szatmárban vármegyében található Bujban átadott, eddigi legnagyobb hazai akkumulátoros villamosenergia-tároló megvalósítását követően, újabb nagyléptékű fejlesztést indít a Greenvolt Power. A vállalat a BYD Energy Storage közreműködésével egy 600 MW / 2,4 GWh kapacitású rendszert építene Lengyelországban. Ez jelenleg Európa egyik legjelentősebb villamosenergia-tároló beruházása.
Három helyszínen összesen 14,163 MW beépített teljesítményű és 34,145 MWh kapacitású lítium-ionos energiatároló rendszert alakított ki az Energiabörze cégcsoport tagjaként működő PLOOP Kft. A fejlesztés célja, hogy hozzájáruljon az időjárásfüggő villamosenergia-termelő kapacitások – így különösen a nap- és szélenergia – hatékonyabb integrálásához az országos villamosenergia-rendszerbe. Az energiatárolók maximális teljesítményen több mint két órán át képesek megszakítás nélkül villamos energiát ki- vagy betáplálni.