2024.10.11, Péntek
Geotermális nagyhatalom? Minden adottságunk megvan hozzá

Geotermális nagyhatalom? Minden adottságunk megvan hozzá

napi.hu

2016.02.29. 12:56 - Hegedűs Gergely

Mintegy 12 milliárd forinttal támogatja az EU azt a magyar innovációt, ami vízadó réteg helyett forró kőzetet alkalmaz a geotermális technológiánál. Az EU-Fire Kft. 2019-re ígéri a fejlesztés befejezését. A magyar tulajdonú cég eddig két városban valósított meg geotermális távfűtő rendszert, emellett további hat településen épít ki a közeljövőben.

Hirdetés

A napi.hu az EU-Fire Ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Kft. stratégiai igazgatójával készített interjút. A magyar tulajdonú cég települések távfűtő rendszereit látja el geotermális projektek által.

Kovács Péter elmondta, hazánk ez egyik legjobb adottságokkal bíró ország, akár geotermikus nagyhatalommá is válhatna: „A természeti adottságaink megfelelőek ehhez, illetve a szürkeállomány, a tudástőke is megalapozhatná e pozíciót.”


Így cseréli le a gázt a geotermális hő

A cég tevékenységéről beszélve két fő területet nevezett meg, a hőtermelést és a villamos energia előállítást. Előbbiről elmondta, már két városban, Makón, illetve Csongrádon üzemel az általuk megvalósított távfűtési rendszer, mely a meglévő vezetékeket felhasználva gáz helyett geotermális energiával működik. „Ezen felül Mosonmagyaróváron most építjük ki rendszerünket, az előkészületek pedig már megindultak Kecskeméten és Kiskunhalason is. Emellett Egerben, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon is tervezünk távfűtő-rendszereket megvalósítani.”

Kovács Péter kifejtette, nem gazdaságos maximális teljesítményre méretezni a hálózatot, csupán a maximális hőigény 85 százalékára. „A maradék 15 százaléknyi hőigényt gázkazánok szolgálják ki a leghidegebb napokon. Ezzel a megoldásunkkal akár 15 százalékos távhőárcsökkenés is elérhető.”

Kisebb egységeknél - például irodák, családi házak, közösségi épületek - nincs szükség mélységi fúrásokra, hanem úgynevezett sekélygeotermia-eljárást alkalmaznak. „Ez esetben akár 40 százalékkal is csökkenthető a fenntartási költség és bár maga a beruházás drágább, mint a hagyományos fűtési rendszerek, a magas megtakarítás miatt rövidebb időn belül megtérül a befektetett költség.”

Kovács Péter a villamosenergia előállállítás ágazatáról szólva kiemelte a cég innovatív technológiáját, az EGS-t (Megnövelt Hatékonyságú Geotermális Rendszerek), amely jelenleg kutatás-fejlesztési stádiumban van. A projekt, az izlandi geotermális óriás, a Mannvit bevonásával zajlik a Békés megyei Battonya vonzáskörzetében. Az immár 53 éves tapasztalattal bíró társaság 5 százaléknyi tulajdonrészt szerzett a fejlesztésben, a fennmaradó 95 százalék viszont hazai tőke. „A kezdeményezés egy nemzetközi kooperáció, többek között az USA-ból, Franciaországból és Dél-Koreából vontunk be szakmai cégeket, mellettük pedig az amerikai Nevadai Egyetemmel is kapcsolatban vagyunk. A projekt fő irányvonalát ugyanakkor hazai cégek hangolják össze.”



Mit tud jobban a magyar fejlesztés?

A széles körben alkalmazott geotermális technológiánál vízadó réteget (rezervoárt) keresnek a föld mélyében, amelyből hőcserélővel kinyerik a hőenergiát. „A hagyományos rendszerek fő kockázata mindig az, hogy az adott vízadó réteget megtaláljuk-e, illetve, hogy ott valóban olyan hőmérsékletű a víz, akkora vízhozama van-e, mint amekkorát prognosztizáltunk” – mutatott rá a szakember.

Az új technológia viszont kiküszöböli ezeket a problémákat, mert vízadó réteg helyett forró kőzetet használ. „Amennyiben ezt megtaláltuk, lefúrunk, és egy speciális eljárással, úgynevezett réteg-csúsztatással, a lenti kőzetben egy mesterséges rezervoárt (vízadó réteget) hozunk létre. Ennek a rezervoárnak a másik végére lefúrunk egy újabb kutat, a kőzeten pedig felszíni, illetve felszínközeli vizet szűrünk át, majd azt lesajtoljuk.” A lesajtolt víz csak a másik kúton át tud visszatérni nagy nyomású forró gőz formájában, ez pedig egy turbinát hajt meg és áramot termel. „A tervek szerint 2019 végére lezáruló fejlesztés eredményeként az olcsó villamosenergia-előállítás mellett szekunder termékként megjelenik a hő is” – tette hozzá az igazgató. „Így, ha adott esetben egy nagyváros közvetlen környezetében hozunk létre ilyen jellegű projektet, akkor a városi távfűtést rendkívül gazdaságosan tudjuk ellátni hőenergiával.”

Kovács Péter kiemelte, az EU komolyan támogatja az EGS technológiát, amit a geotermia jövőjének tartanak. Több olyan forrás nyílt meg Brüsszelben, amely kifejezetten ezt az eljárást támogatja.

A támogatás a magyar céget is jelentősen érinti, miután az összesen 116 millió eurós költségű EGS-fejlesztés megvalósítására az Európai Bizottság 39,3 millió euró (12,2 milliárd forint) összegű pénzügyi támogatást ítélt meg. „Ez a legnagyobb direkt forrás, amelyet Magyarország uniós csatlakozása óta egy magáncég megnyert.”
 

Mitől jobb, ha geotermikus?

A szakember a cikkben a geotermikus energia-felhasználás fő előnyeit is felsorolta:

  • Száz százalékig tiszta, megújuló forrásról beszélhetünk: mivel nem égetünk el tüzelőanyagot, nem keletkezik szén-dioxid kibocsátás sem.
  • Az erőforrás nem függ a naturáliák - például a kőolaj és a földgáz - állandóan ingadozó világpiaci árától. A geotermiánál az alapanyag kiszámítható és mindig rendelkezésre áll.
  • Nagy előny a decentralizált áramellátás is: nagyon sok helyre - például ipari parkok, mezőgazdasági létesítmények környékére - lehet telepíteni ilyen erőműveket.
  • További fontos előny az ellátás-biztonság szemben a gázellátással.
  • Minél több olyan beruházást hajtunk végre, amellyel csökkentjük szén-dioxid kibocsátásunkat, annál több szén-dioxid kvóta-részt spórol meg az ország a nemzetközi piacon. „Amennyiben csak a felsorolt geotermális projektjeinket meg tudjuk valósítani, akkor a szén-dioxid-kvótából származó jelenlegi bevételeket akár meg is tudjuk triplázni 3-4 éven belül” – fogalmazott Kovács Péter.
Energetikamegújuló energiageotermikus energiaEU-Fire Ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Kft.

Hírlevél

Hirdetés