Fogadóépület, bemutatócsarnok, akadálypálya és korabeli harci eszközök által mutatják be a honvédség 1950 és 1990 közötti technikáját.
Haditechnikai parkot alakítanak ki csaknem háromszázmillió forintos beruházással Pécsett, a 2015 novemberében átadott tüskésréti szabadidőközpont szomszédságában. A TOP keretében, 286 millió forintos támogatással megvalósuló projektről Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője számolt be az MTI-nek.
A beruházásban a kiállítóteret és előadótermet magában foglaló fogadóépület, illetve egy bemutatócsarnok is épül. Külső kiállítótér és akadálypálya is várja majd a látogatókat az új létesítményben, ahol a vendégek egyebek mellett kipróbálhatják a tank és a lokátor működését is. A területen a tervek szerint repülőgépek, tankok, harcászati járművek révén mutatják be a Magyar Honvédség 1950 és 1990 közötti szárazföldi, légi és légvédelmi technikáját.
A munkálatok az év második felében indulnak, a parkot a tervek szerint 2017 végén vagy a jövő év elején adják át. "Pécs kiemelt célja, hogy a várost és az általa nyújtott turisztikai látványosságokat minél több ember ismerje meg, s ez által a megyeszékhely idegenforgalmi bevételei is növekedhetnek" - hangsúlyozta Csizi Péter.
A terület szomszédságában található tüskésréti Central Wakeboard szabadidőparkot a Pécsi Víz Szolgáltató Kft. beruházásaként egy korábbi zagyterületen, európai uniós pályázati forrásból, a pécsi hőerőmű támogatásával alakították ki. A létesítmény egy 1200 méteres, rekortán borítású, éjjel megvilágított futópályát, egy 575 méteres drótköteles vízisípályát, strandröplabda- és strandfocipályát, játszótereket, valamint egy öltözködési, tisztálkodási lehetőséget biztosító kiszolgálóépületet foglal magában.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.
A beruházás 2028 április végére készül el.