Magyarország jelenlegi legnagyobb épületfejlesztésében már az alaplemez és a szerkezet készítése zajlik.
Az ütemezésnek megfelelően halad Budapesten a Telekom új székházának építése – adta hírül a kivitelező Market Építő. A mélyalapozási munkálatok már elkészültek, a 16.500 négyzetméteres alaplemez, valamint a szerkezet készítése zajlik.
A magyar magasépítő cég közleményéből kiderül, a a Groupama Aréna mellett zajló építkezésen jelenleg több mint 200 ember dolgozik. Az elmúlt 6 hónap alatt 170 ezer köbméter földet mozgattak meg, és 997 cölöpöt helyeztek el, amihez 5785 köbméter betont használtak fel. A 39 méter magas irodaház építéséhez összesen hat daru felállítására volt szükség, melyek közül egy 60 méter magas és 70 méter gémkinyúlású toronydaru a legnagyobb. A tájékoztató hangsúlyozza, 112 ezer négyzetméteres iroda épül, ami jelenleg Magyarország legnagyobb egytömbű épületfejlesztése.
A nyári, csapadékos időjárás komoly kihívás elé állította az építkezésen dolgozókat, mivel a nagy mennyiségű esővíz rendszeresen eláztatta a munkaterületet, amit járhatóvá kellett tenni az emberek és a járművek számára. Az esővíz és a talajban lévő vizek kezelésére 19 darab mélykutat fúrtak le, illetve az ágyazatépítéssel párhuzamosan 30 darab zsomp kerül kiépítésre. Folyamatos szivattyúzásával történik a víztelenítés, így tartják a vizet az alaplemez alatt.
Az új Telekom székház munkálatai idén áprilisban kezdődtek el, és várhatóan 2018 második felében fejeződnek be.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.