Közel 700 építőipari cég, több mint 40 ezer négyzetméteren mutatja meg magát a régió legjelentősebb építőipari kiállításán.
Az ötvenedik születésnapját ünneplő budapesti Hungexpo területén szerdán délelőtt megnyílt a 36. alkalommal megrendezett Construma. Az építőipari és otthonteremtési szakkiállítás megnyitóján Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, közel 700 vállalkozás akarja megmutatni magát a közönségnek.
Ganczer Gábor hangsúlyozta, az építőiparban jelenleg igazi boomról beszélhetünk, ami a Construmán is érzékelhető. „Nem csak az üzleti környezet, hanem a technológia is fejlődésnek indult” – vélekedett a vezérigazgató. Ezek a változások megjelennek a Construma kínálatában is, emiatt idén több területre volt szükségük: „A kiállítás túllépte a 20 ezer négyzetmétert a hat pavilonban és a szabadtéri területen.”
A megnyitón szintén felszólaló Tállai András, az NGM miniszterhelyettese azt hangsúlyozta, hogy az ágazat növekedéshez a hatékonyság növelésére van szükség, amihez technológiai fejlesztésekre van szükség. „Utóbbinak a legújabb eredményei a Construmán lesznek elérhetőek, ez adja a kiállítás jelentőségét” – mondta a tárcavezető helyettes.
A kiállítás Ganczer Gábor által említett bővülését a Terrán marketing regionális igazgatója is visszaigazolta. „Régóta járunk a Construmára, így azonnal fel tudom mérni a változásokat. Azt tudom mondani, hosszú évek óta nem láttunk ilyen forgalmat, mint amilyen most jellemzi a Construmát” – árulta el a magyarepitok.hu-nak Tóth Szabolcs néhány órával a megnyitó után.
Az igazgató elmondta, a hazai viszonylatban piacvezető tetőcserépgyártóként gyakorlatilag kötelező számukra a Construmán való megjelenés. Az eseményre ugyanakkor nem elsősorban az új üzletekre való lehetőségként tekint a magyar cég: „Sokkal inkább a márkánk megjelenését jelenti számunkra, vagyis hogy átadjuk a fogyasztóknak azokat az üzeneteket, melyekben hiszünk, és melyek márkaértékként képviselnek bennünket.”
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.