2024.10.14, Hétfő
Történelmi csúcsot értek el az ingatlanfejlesztések Magyarországon
Ericsson Ház (WING)

Történelmi csúcsot értek el az ingatlanfejlesztések Magyarországon

magyarepitok.hu

2017.11.14. 10:46 - Szabó Ákos

Várhatóan több, mint 630 milliárd forint lesz a befektetési tranzakciók összértéke az év végéig a piaci szektorban.

Hirdetés

Idén minden várakozást felülmúlóan jól teljesített az ingatlanszektor hazánkban, növekedtek a befektetési összegek és a hazai befektetők aránya is emelkedett. A piaci szegmens képviselői várhatóan 2 milliárd eurót (mintegy 632 milliárd forint) meghaladó összeget fognak beruházni az év végéig, ami történelmi csúcsot jelent – derül ki az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elemzéséből.

 

Lendületben az ágazat

Az irodai és ipari ingatlanok piacának erősségét jelzi, hogy az a fővárosi ingatlanok kihasználtsága nagyon magas. Emellett a lakásszektor még mindig élvezi a CSOK-program (Családok Otthonteremtési Kedvezménye), a 2019-ig kedvezményes, 5 százalékos újlakásáfa és a lakáshitelezés által okozott lendületet.

 

Takács Ernő, az IFK elnöke megjegyezte, hogy a prognosztizált egymillió négyzetméter helyett az IFK-tagok átadott és a folyamatban lévő projektjei 1,5 millió négyzetméter tesznek ki, a beruházási érték pedig meghaladja a 2,2 milliárd eurót, ami abszolút rekordnak minősül.

Az IFK tagjai tavaly és idén 390.000 négyzetméternyi ingatlant adtak át 400 millió euró értékben, a jelenleg épülő projektek pedig 1.050.000 négyzetmétert tesznek ki 1,8 milliárd euró értékben.

 

Továbbra is nagy a potenciál az ingatlanpiacon

A magyar gazdaság növekedési üteme alapján Takács Ernő még mindig óriási potenciált lát az irodapiacon. Jelenleg alig található kihasználatlan irodaterület a minőségi A vagy B kategóriás épületekben, a fővárosi üresedési mutató sosem állt még ennyire alacsony szinten - mutatott rá.

 

A szereplők optimisták, a budapesti irodapiac akár több millió négyzetméternyi új irodahelyet is igényelhet, amelyek a következő években várhatóan meg is épülnek - hangsúlyozta.

A piaci lendület fenntartása érdekében az érdekképviseleti csoport képviselője kifejtette: bíznak abban, hogy a kormány meghosszabbítja kedvezményes lakásépítési ÁFA-kulcs hatályát. Hangsúlyozta: a tömegével indított újlakás-projektek gazdaságélénkítő hatásának köszönhetően a költségvetésnek nem okozott bevételkiesést az alacsonyabb áfa, a piacnak pedig komoly lendületet ad.

 

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) 2009-ben jött létre a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztők részvételével. Az IFK feladata a Magyarországon működő, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok közös érdekeinek képviselete, célja az épített környezet minőségének fejlesztése. Az IFK tagvállalatai által megvalósított összes projekt területe: 3.800.000 m2, az összes projekt beruházási értéke: 2656 milliárd forint volt. A tagok évente 3,9 milliárd forintnyi telek- és építményadót fizetnek.

Iparági híreklakásépítésÁFAingatlanfejlesztésingatlanfejlesztésüzemépítés

Hírlevél

Hirdetés