A mélyépítések értéke megduplázódott, a magasépítési szektorban 22 százalékos a növekvés. A lakásfejlesztések is felpörögtek, de az év végére óvatosabbá váltak a beruházók ezen a területen.
Sokéves rekordot döntött az építőipar – derül ki 2017 4. negyedévi EBI Építésaktivitási Jelentésből. Az ELTINGA, az ibuild.info és a Buildecon által összeállított mértékadó szakági elemzés kiemeli: tavaly éves összehasonlításban 47 százalékkal növekedett az építőipari kivitelezések értéke Magyarországon, ami 2100 milliárd forintnyi új projektet jelent.
Ezt már a novemberben megjelent EBI-jelentés is előrevetítette: akkor leírták, hogy a 2017 első háromnegyedében elstartolt kivitelezési munkák összértéke már szeptember végére meghaladta a 2016-os összértéket.
A szakértők adatai most arra is rámutattak, hogy az iparág két fő területe közül a mélyépítés fejlődése volt látványosabb: az út-, közmű- , víz- és hasonló jellegű munkálatok értéke megduplázódott egy év alatt. Eközben a magasépítő szektorban 22 százalékos növekedés volt látható.
A lakásépítési beruházások száma is jelentősen megugrott tavaly az összefoglaló szerint. Másfélszeresére bővült a megkezdett kivitelezési munkák összértéke, annak ellenére, hogy az utolsó három hónapban az elmúlt 8 negyedév legalacsonyabb értékét produkálta a szektor.
Miközben az új lakásépítési beruházások lelassultak az év végére, a lakásátadások felpörögtek.
2017-ben összesen 167 milliárd forint értékben adtak át legalább 4 lakást tartalmazó lakásprojekteket, a következő évben pedig ez a szám tovább növekedhet
- számol be a jelentés.
Mindemellett a szállodaépítési kedv is kezd magához térni Magyarországon. A korábbi válság okozta alacsony mutatók után 2017-ben 38,7 milliárd forintnyi szállodaberuházás kezdődött el hazánkban. Ezek 73 százaléka Budapestet érintette, a vidék egyelőre alulreprezentált – derül ki a szakértők információiból.
A jelentés ezen felül felhívja még a figyelmet, hogy 2017-ben az oktatási és kutatás-fejlesztési építkezések különösen jól teljesítettek. Mind a megkezdett építési munkák, mind pedig a befejezett kivitelezések összértéke rekordot döntött a területen. A tavalyi évben 93 milliárd forint értékben vette kezdetét oktatási illetve kutatás-fejlesztési épületekhez kapcsolódó építési munka és 111,5 milliárd forintot tett ki a befejeződött beruházások értéke.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.