A szegedi dóm látogatóközpontjában tartották meg a harmadik egészségpolitikai és demográfiai konferenciát a meghatározó hazai mélyépítő vállalkozás támogatásával.
Januárban indult el a hazai népességfogyási és elöregedési folyamatok megoldását kereső Demográfiai és egészségpolitikai konferenciasorozat Kecskeméten, melyet ezt követően Gyulán, majd most Szegeden szerveztek meg, a városi dóm látogatóközpontjában. A magyar népességfogyás megállításáról és pozitív irányba való megfordításáról szóló esemény megvalósulását a Duna Aszfalt Kft. támogatta.
Az esemény megnyitóján dr. Kozma Gábor, a katolikus Gál Ferenc Főiskola rektora, a szerdai konferenciának otthont adó Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében kiemelte: a Duna Aszfalt társadalmi felelősségvállalása jelentős támogatás a konferenciának.
A rektor lapunknak elmondta: külön öröm, ha egy kiemelt rendezvényhez ilyen kiemelt partnert tud megnyerni a konferencia. Kifejtette: a konferencia előadói köre is úgy alakult, hogy a szakterületeknek, a tárcának, az egészség- és oktatásügynek is hiteles képviselői voltak jelen. Egy ilyen konferenciának külön erősítése az, ha olyan kiváló partner adódik, aki támogatni tudja az eseményt – emelte ki, majd hozzátette: nagyon fontos a Duna Aszfalt jelenléte erkölcsileg és támogatásban is.
A harmadik demográfiai és egészségpolitikai konferencia témája a nevelés ügye – mondta el Mák Kornél, a Bács-Kiskun megyei KDNP elnöke, az esemény szervezője az azt megelőző sajtótájékoztatón. Magyarország népesedése nagyon nagy gondban van és a jövőre nézve csak akkor lehet a nemzetmegtartást megvalósítani, ha tudományközi és szakpolitikai szempontból is megtörténik a párbeszéd – emelte ki.
Mák Kornél felsorolta: a következő konferenciát Székesfehérváron tartják meg, majd Pécsre mennek, ezt követően pedig Kiskunmajsán tartanak egy kisebb rendezvényt. Elviszik az eseményt a délvidéki Zentára is, majd reményeik szerint végül Budapesten, a Parlamentben tartják meg a konferenciasorozat záróeseményét.
Mészáros János, az EMMI helyettes államtitkára kiemelte: a 21. századi európai és magyar lét vonatkozásában fontos témához nyúlt a szervezőbizottság. A kérdéskör pedig egyértelműen fókuszban van és fókuszban is kell, hogy maradjon – fejtette ki.
A nemzetfogyás megállításához, a nemzet életben maradásához fontos, hogy a demográfiai folyamatok negatív tendenciáit megállítsák és ellenkező irányba fordítsák
– mondta el.
Hozzátette: az elmúlt 8, illetve 4 évben ezeket a folyamatokat kívánja ellensúlyozni az egészségügyi és családügyi kormányzat is, jellemzően olyan programokat indítottak el, melyek ezek a mutatók pozitív irányba való elmozdulására alkalmasak. Kiemelte a családi otthontámogatási rendszert, a nők munkába való visszatérésének lehetőségét, valamint a gyermekvállalással kapcsolatos szociálpolitikai intézkedéseket is.
Ezek a lépések egy olyan egyértelmű sorba fűzhetőek össze, melynek részeivel azt szeretnék megvalósítani, hogy Magyarországon a magyar emberek oldják meg azokat a demográfiai problémákat, melyekkel nem csupán a magyarok néznek szembe, hanem Európa számos országának társadalma is – fejtette ki végül.
Mészáros János lapunknak kifejtette:
a gyermekvállalásnak vannak biológia törvényszerűségei, ezeknek pedig vannak időkorlátai.
35 éves kor felett hatványozottabban fordul elő a meddőség jelenléte, így minél előrehaladottabb az anyák kora, annál nehezebben foganhat meg egy új gyermek és annál nagyobb a komplikációk lehetősége – emelte ki. Idén is tovább folytatódnak azok a szakmapolitikai intézmények, melyek ezen is segíthetnek: családbarát szülészetek hoznak létre, illetve a mesterséges megtermékenyítéshez, vagyis az in vitro fertilizációhóz való hozzáférést is növelik - derült ki szavaiból.
Magyar Gyógyítók
Magyarországon 700 ezer és egymillió közé tehető az építészeti örökségünket képező Kádár-kockák száma, amelyek többsége megjelenését tekintve és energetikailag is korszerűtlen. Azonban design, valamint zöldítés szempontjából egyaránt rengeteg lehetőséget rejtenek magukban. Nézzük, hol érdemes kezdeni, ha kockaház felújítása előtt áll.
Épületeink korszerűsítésére számos érvünk van, ahogy arra is, hogy miért éppen a Terrán legkönnyebb tetőcserepére essen a választás. Ráadásul június közepétől még jobban megéri a Synust választani.