Az 54 hektáron épülő új városnegyedet hat szempont szerint pontozta egy 80 fős, iparági szakértőből álló zsűri.
Kiosztották az idén 25 éves European Property Awards 2018-2019-es díjait. Az egyik legtekintélyesebb szakmai elismerésnek számító díjnak magyar nyertese is volt. Vegyes funkciós kategóriában ugyanis a Market Építő Zrt. kivitelezésében a fővárosban épülő BudaPart lett Európa legjobb fejlesztése. A díjat csütörtökön Londonban vették át a fejlesztő Property Market Kft. képviselői.
A főváros legnagyobb vegyes funkciójú - irodai és lakáscélú ingatlanokat egyaránt teremtő -ingatlanfejlesztését
egyaránt pontozta a mintegy 80 független iparági szakértőből álló zsűri.
A beruházásban létrejövő 54 hektáros városnegyedről ebben az interjúban számolt be részletesen Schrancz Mihály, a Property Market fejlesztési igazgatója. A Kopaszi-gát szomszédságában, közvetlenül a Duna-parton épülő beruházás alapkövét 2017. júniusában tették le, az első épületeket pedig 2019-ben vehetik birtokba a tulajdonosok.
„Örülünk, hogy a kedvező vásárlói és bérlői fogadtatás mellett e rangos szakmai díj is bizonyítja, hogy jó úton járunk a BudaPart fejlesztés megvalósításában" - idézte a díjról beszámoló közlemény Árendás Gergelyt, a Property Market ügyvezető igazgatóját. "Végeredményben együttesen akár 30 ezer ember élhet és dolgozhat a Lágymányosi-öböl körüli 12 hektáros közpark hangulatát kiterjesztő BudaParton." A vezető hangsúlyozta, a tervezés során alapvető szempont volt a lenyűgöző környezeti adottságok kihasználása egy közösségi szemléletű, modern és multifunkciós városnegyedben.
Értékesíti a Lindab a profil termékekkel foglalkozó üzletágát. A vállalat tájékoztatása szerint egy olyan magyar cég vásárolja meg a tetők, falpanelek és ereszcsatorna rendszerek gyártásával, raktározásával és értékesítését végző egységét, amely a ROVA-SK a.s. leányvállalata.
Közel 50 millió forintnyi értékben adományozott műszaki cikkeket az árvízkárosultaknak a Duna Group, amivel félezer ember életkörülményein javítottak.