A kezdeményezés célja a szakember-utánpótlás biztosítása, illetve a diákok megismertetése a jövőbeni szakmájuk alapanyagaival és eljárásaival.
Négy építőipari vállalkozás ír ki pályázatot, melyben szakiskolák nevezhetnek mosdófelújításra – jelentették be a Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállításon. A felújításhoz szükséges segédanyagokat, lapokat, szanitereket a programban résztvevő vállalkozások – a Mapei Kft., a Kerámia-Hungária Team Kft., a Ravak Hungary Kft., valamint a Stavmat Építőanyag Kereskedelmi Zrt. – biztosítják.
A projekt különlegessége, hogy a felújítási munkákat az iskolák diákjai végzik majd el szakmai gyakorlat keretében.
A program célja a szakemberek utánpótlásának biztosítása, valamint az, hogy a diákok valós körülmények között ismerkedjenek meg a jövőbeli munkájukhoz szükséges termékekkel és eljárásokkal.
Markovics Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője elmondta, hogy rendszeresen látogatják a szakiskolákat, hogy a leendő szakembereket megismertessék az építőipar szépségeivel. Hozzátette azt is: „a látogatások során láttuk, hogy számos iskolában szükség lenne mosdófelújításra, de nincs rá lehetőség – ekkor döntöttünk a program elindítása mellett”.
Az érintett szakiskolákat levélben tájékoztatják a pályázat feltételeiről. Pályázni a mapei.com/hu/hu/szakiskola-mosdofelujitas oldalon lehet.
A program májusban indul, a pályázat benyújtási határideje június 14.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.