2024.10.16, Szerda
Merkbau: „Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani”
Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Merkbau: „Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani”

magyarepitok.hu

2020.02.29. 07:09 - Almási Krisztina

Hogyan építhető fel hatékonyan egy építőipari cég marketingje? Hogyan kapcsolódik ehhez egy rajzpályázat? Kik a Merkbau Angyalok? Ezekre a kérdésekre adott válaszokat Torma Szabolcs, a Merkbau marketing- és PR-vezetője.

Hirdetés

Az elkövetkező hónapokban több nézőpontból mutatkozik be a kiskunhalasi székhelyű Merkbau, mert bár kivitelezőként már sokszor megmutatta a projektek megvalósításával kapcsolatos arcát, fontos az a hátország is, ami ezt lehetővé és működőképessé teszi. Emiatt hónapról hónapra a cég különböző területeit mutatjuk be egy-egy interjú során, ami szemlélteti, hogy ezek a területek hogyan tudják támogatni az építőiparban való jelenlétet. Elsőként Torma Szabolccsal, a Merkbau marketing- és PR-vezetőjével beszélgettünk.

A kezdetekről és a kommunikációs szemlélet kialakulásáról kérdezve Torma Szabolcs elmondta, hogy a Merkbau mindig is büszke volt arra, hogy a cég a 30 éves történetében különböző területeken úttörőként vonult be az építőiparba. Hozzáteszi, hogy a vállalat mindig is foglalkozott a marketinggel, de nem olyan mértékben, mint az elmúlt években.

A Merkbau nagyjából 7-8 éve kapcsolt nagyobb fokozatra a kommunikáció területén, amikor a tulajdonosok elkezdtek aktívabban foglalkozni ennek fejlesztésével, és megszületett az igény egy marketinges csapat kiépítésére.

Mikor arról kérdezzük a marketingvezetőt, hogy hogyan néz ki egy hete, akkor elmondja, hogy nagyon sokat van úton, nem ritka, hogy hetente akár az 1500 kilométer is összejön. Heti egy napot mindig a cég székhelyén, Kiskunhalason tölt, a többi napon pedig az alvállalkozókkal, nyomdákkal és grafikusokkal való megbeszélések, tárgyalások táblázzák be a naptárát. Ezen kívül sok kisebb-nagyobb egyeztetés is van a csapaton belül is az aktuális munkafolyamatokról.

Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Torma Szabolcs korábban a Művészetek Palotája (Müpa) és a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs csapatát erősítette, ezt cserélte le az építőiparra. A váltásról elmondja, hogy komoly kiválasztási folyamaton ment keresztül a felvétel során, és ez is azt jelezte számára, hogy a Merkbau valóban komolyan gondolja a marketingterület megerősítését.

A négy évvel ezelőtti felvételi időszakra így emlékszik vissza: „Mikor az álláshirdetést olvastam, még soha nem hallottam korábban a Merkbauról, de arra tisztán emlékszem, hogy az az érzésem volt, mintha a hirdetést kifejezetten nekem írták volna. Éreztem, hogy ez az én pozícióm és pályáznom kell. Aztán amikor felmentem a cég honlapjára, egy olyan oldal fogadott engem, hogy azt gondoltam, ez talán mégsem az, amire számítottam. Viszont pár nap múlva rádöbbentem, hogy éppen ez mutatja meg, hogy ez a cég komolyan akarja a változást, valóban ki akar tűnni az építőipari környezetből és fontos számára, hogy ne csak jó legyen, de jónak is látszódjon.” Mint kifejti, ez az a kommunikációs szemlélet, ami azóta gyökeresen beitta magát a cég kultúrájába és minden terület magáénak érzi.


Minden egyes dolgozó ugyanolyan fontos a Merkbaunak

A sikeres pályázás után ketten vitték a marketing területét a cégnél, a fejlődést pedig jól mutatja, hogy ez a szám azóta öt főre bővült. Az öt emberből ketten a kereskedelem munkáját segítik, ketten pedig a támogató területek – a pénzügy, a HR, a munkavédelem, az informatika – segítését végzik, ezen felül a cégcsoport részét képező cégek marketingtevékenységét is támogatják. „Jelenleg épp a küszöbön van egy átszervezés a munkakörök tekintetében, hogy ne legyenek egymástól ennyire élesen elhatárolt területek, hanem mindenki a saját legerősebb képességeinek megfelelően vehessen részt a napi munkavégzésben.” – jegyzi meg Torma Szabolcs.

Az elmúlt években létrejött már fogalmilag is a támogató terület, ebben szeretne a Merkbau úttörő lenni.

„A kivitelezésen dolgozó szakemberek nélkülözhetetlenek a cég számára, de ugyanannyira szeretnénk a támogató területeken dolgozó kollégákkal is éreztetni, hogy az ő munkájuk is legalább annyira fontos, mint azoké, akik a kivitelezésen vannak. Ez egy rendkívül erős szimbiózis, hiszen nem működik egyik a másik nélkül, az egyik kölcsönösen feltétele a másiknak. Tehát ha nincs egy megbízható anyagbeszerzés, akkor hiába van kint az építkezésen 100 ember, nem ér oda időben az anyag. Ugyanígy, ha nincs egy erős HR-osztály, akkor új emberek sincsenek, holott a cél az, hogy minél többen dolgozzanak a cégnél. Tehát nálunk ez a támogatói terület most még erősebb megbecsülésnek örvend, az utóbbi évek fontos célkitűzése” – fejti ki a gondolatait a marketingvezető.

Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

A kereskedelmi terület támogatása magába foglalja többek közt a centerek egységes arculatának kialakítását, a szórólapok és táblák elhelyezését, ezen kívül pedig lehetőség van saját akciókkal is segíteni az értékesítést, illetve egyéb, eladásösztönző programokat létrehozni.

Egy építőipari cég számára a kimagasló szintű kommunikáció mindenképp az eladásösztönzés egyik fontos eszköze. Hozzásegíti a céget ahhoz, hogy egy megfelelő minőségű ajánlat készüljön el”

jegyzi meg a marketingvezető.

Azt is hozzáteszi, hogy emellett vannak olyan önálló programok is, amik közvetetten hatnak a népszerűségre és az értékesítésre – ilyen például az a nagy érdeklődésnek örvendő rajzpályázat, melyet immár évről évre megrendeznek a négy center városában, tehát Baján, Kecskeméten, Szegeden és Kiskunhalason. A rajzpályázat a környék iskoláit és óvodáit szólítja meg, és mára már annyira népszerűvé vált, hogy az intézmények már maguktól érdeklődnek az újabb rajzpályázat iránt.


Kulcsfontosságú előmozdítani az építőipar pozitív megítélését

Az építőiparban jelen lévő és az építőipari cégekre jellemző (vagy sok esetben nem jellemző) kommunikációról beszélgetve szóba kerül, hogy a szektornak van egy elég negatív megítélése többek közt a számlanélküliség, illetve a lelépő és nem teljesítő alvállalkozók kapcsán, éppen ezért nagyon fontos levetkőzni ezeket a negatív előítéleteket azáltal, hogy megmutatják az építőipar valós, pozitív oldalát.

Torma Szabolcs kiemeli az ennek érdekében tett lépéseket a hazai építőiparban, amihez hozzátartozik az is, hogy Kincses Péter vezetésével az ÉVOSZ megalapította a Médiatagozatát, aminek őt is az elnökségi tagjává választották. Hozzáteszi, hogy a Médiatagozat megalakulása egy fontos lépés ahhoz, hogy még erősebb fokozatba kapcsoljon az építőipari kommunikáció.

„Fontos rávilágítani a szélesebb rétegek számára, hogy az építőiparra már nem az a jellemző, ami évtizedekkel ezelőtt volt, hanem mára már egy megbízható megélhetést és jövőképet biztosító terület lett. A jó kommunikációnak része az is, hogy a megrendelők számára is azt az üzenetet közvetítse, hogy megéri befektetni és új projektekbe belevágni. Éppen ezért elképesztően nagy a marketing jelentősége, és manapság már egyre inkább beszélhetünk HR-brandingről is, ami azt jelenti, hogy szükséges a cégen belül a HR-osztály támogatása is különféle marketingeszközökkel. Ez azért kiemelten fontos, hogy például már az álláshirdetésekben is be tudjuk mutatni az általunk képviselt és fontosnak tartott értékeket”

– fejti ki Torma Szabolcs.

Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

 

Azt is elmondja, hogy a Merkbau számára egy álláshirdetés nem csupán annyit jelent, hogy egy ácsot vagy egy könyvelőt keresnek, hanem azt is, törekszenek arra, hogy a hirdetésben azt is megmutassák, hogy magán a pozíción túl miért jó és miért érdemes hozzájuk jelentkezni.

Az ebbe fektettet energia megtérülését jól mutatja, hogy az állásinterjúkon rendszeresen visszaköszönnek az ehhez kapcsolódó visszajelzések. Ilyen például az, hogy valaki több utazás árán is elvállal egy munkát csak azért, mert a Merkbau kultúrájával azonosulni tud és ennek a csapatnak szeretne a része lenni, de olyan is előfordult, hogy valakit az fogott meg egy álláshirdetésben, hogy a cég futókörrel és bowling-csapattal is rendelkezik.


A cég minden területét behálózza a marketing

A marketingrészleg a cég valamennyi területét áthatja és valamennyi szegmens munkáját támogatja különféle eszközökkel. Segítséget nyújtanak többek közt a csapatépítők megszervezésében, vagy például, ha a HR-osztály kitelepül az Ybl Szakmai Napra, akkor az ehhez szükséges ajándéktárgyakat a marketing teremti meg számukra. Ugyanígy segítenek a munkavédelmi ruházatok brandingjének kialakításában, vagy a munkagépek felmatricázásában is.

 

Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

A Merkbau számára nagyon fontos a dolgozók jó közérzete, amit az is remekül alátámaszt, hogy a céges rendezvénynaptár több mint 10 közösségi eseményt tartalmaz az idei évre is. Ezek között szerepel a majálistól kezdve, a biciklitúrán és az Építők Napján át a disznóvágásig többféle esemény is. Ezen kívül vannak a kisebb-nagyobb csapatépítők és a különféle bokrétaünnepségek is, így az egész évre számolva nagyjából 20-25 rendezvény előkészítése, megszervezése és lebonyolítása tartozik a marketingcsapat feladatai közé.

Ezeken kívül a különféle kiadványok tervezését és készítését is a marketinges stáb végzi, jelenleg például a lakatosüzem, illetve a betonacél-üzem támogatását segítik elő ilyen kiadvánnyal. A Merkbau erőteljes jelenlétet mutat a közösségi médiában is – a Facebookon napi szinten jelen van az aktuális hírekkel, és a közeljövőben pedig tervezik az Instagram elindítását is.


Új ötletek, környezettudatosság, társadalmi felelősségvállalás

„A cég kultúrájának az is aktív része, hogy nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindenkinek legyen lehetősége kifejezni a javaslatait és ötleteit a megfelelő fórumokon. Ezek hozzák a változásokat és ezek lendítik mindig előbbre a céget. Ilyen fogyasztói igény volt, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk a környezetvédelemre és a zöldítésre, ami építőipari cégként még egy plusz kihívást jelent” – kezdi el a cégen belüli aktivitások taglalását Torma Szabolcs. Hozzáteszi, hogy a Merkbau már rendelkezik egy CSR-csoporttal, aminek az idei fókuszában épp a környezetvédelem áll.

Erre most indult egy izgalmas program a cégen belül, amelynek keretében 11 hónapon keresztül – februártól kezdődően – havi kihívásokon vehetnek részt a kollégák. Februárban a környezettudatos bevásárlás volt a középpontban, és képpel, videóval, szöveggel vagy bármilyen kreatív anyaggal pályázhatnak a dolgozók. A kihívások résztvevői között minden hónapban ajándékokat sorsolnak ki, valamint év közben több körben is lesznek ajándékok, ezzel is motiválva őket arra, hogy minél többen csatlakozzanak ezekhez a környezettudatos kihívásokhoz.

A Merkbau számára fontos sarokpont a társadalmi felelősségvállalás, melynek keretében, kiskunhalasi cégként leginkább a környékbeli sport-, kulturális és egészségügyi programokat támogatja.

A cégen belül megalakult egy Merkbau Angyalok nevezetű különítmény – ez szintén egy alulról jövő kezdeményezből kiindulva valósult meg a cégnél. Ennek tagjai angyalos pólóban teljesítik a különféle akciókat, ennek részeként már voltak a kiskunhalasi kórház gyermekosztályán mesét olvasni karácsonykor, kutyasétáltatáson is részt vettek egy kutyamenhelyen, de virágokat is ültettek már. Az angyali csapat mindent munkaidőn túl, saját erőből és kapacitásból végzi, ami egyszerre munka és hivatás is.


A szemléletváltás az egész cég kultúráját meghatározza

Arra a kérdésre keresve a választ, hogy miben különbözik a négy évvel ezelőtti – érkezése előtti – Merkbau a mostani Merkbautól, azt a választ adja, hogy most már mindenki elhiszi cégen belül, hogy nem elég jónak lenni, de jónak is kell látszani.

A Merkbaut érintően az egyik legnagyobb marketinges feladat az elmúlt években a cégcsoport egészét érintő teljes arculatváltás volt. Ennek folyamatáról Torma Szabolcs elmondja, hogy egy nagyon hasznos és tanulságos időszak volt ennek az előkészülete is, amely során mérnökökkel és közgazdászokkal dolgozott együtt, akik a folyamat végére megértették, hogy miért fontos a marketing és miért fontos nem csak jónak lenni, hanem jónak is látszani.

Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

A Merkbau az idei 30 éves évfordulóra egy interjúkötettel készül, amelyben több mint 30 interjú fog szerepelni a tulajdonosokkal, a kollégákkal és néhány partnerrel. A kiadvány készítése során tapasztalt élményekről Torma Szabolcs így nyilatkozik: „Érdekes megfigyelés, hogy az interjúk összeállítása során minden kolléga – akár 4 éve, akár 20 éve van a cégnél és akár fizikai, akár szellemi dolgozó – úgy nyilatkozott a cégről, hogy valóban a sajátjának érzi a Merkbaut, és azonosulni tud azzal, amit a cég képvisel. Számomra nagyon jó érzés, hogy ez a fajta tudat és szemlélet mind az 550 dolgozónknál megvan.”

Hozzáteszi, hogy többek közt ennek is köszönhető, hogy nagyon alacsony a fluktuáció a cégnél. „Jó érzés megtapasztalni, hogy ez a szemlélet mára ennyire a mindennapi cégkultúra része lett, viszont azt nehéz volt kialakítani, hogy ténylegesen meg tudjuk mutatni azt, hogy nálunk milyen értékek vannak. Olyan értékeket képvisel a cég a tulajdonosok által, hogy arra méltán lehetünk büszkék, és azt gondolom, hogy ez nem csak a szektorban egyedülálló, de a hazai vállalkozói létben is ritkaságszámba megy” – zárja le gondolatait a marketingvezető.

Galéria

Iparági hírekMerkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.interjúKincses Péter

Hírlevél

Hirdetés