Jelentős növekedéssel ünnepli századik évfordulóját a Terrán, mely áprilistól egyedüli tetőcserép-gyártóként rendelkezik majd hazánkban három gyártósorral.
Kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatót az idén 100 éves fennállását ünneplő Terrán Tetőcserépgyártó Kft. A rendezvényt a zugligeti Lóvasút újjáépített állomásépületében szervezték.
A magyar tulajdonú vállalatcsoport értékeléséből kiderült, hogy a nettó árbevétele 17%-os növekedést mutatott 2018-hoz képest, amivel meghaladja a 16,5 milliárd forintot. Ebből hazánkban realizálódott közel 10 milliárd forint. Tavaly a cégcsoport több mint 64-65 millió darab tetőcserepet gyártott, amelynek felét Magyarországon, felét külföldön használták fel.
„Büszkék vagyunk rá, hogy évről-évre piacvezető szerepet tölthetünk be a számunkra legfontosabb piacon, Magyarországon" - mondta el Gódi Attila, ügyvezető igazgató. "A vásárlói bizalom legszebb mutatószáma talán, hogy belföldi árbevételünk folyamatosan nő."
A termelői kapacitását tovább növelve a bólyi székhelyű társaság áprilisban átadja kunszentmiklósi gyáregységének második gyártóüzemét is. Ezzel az egyetlen magyarországi tetőcserép-gyártó cég lesz, mely Magyarországon három gyártósorral rendelkezik. A kétmilliárdos beruházásban egy 3000 négyzetméteres új üzemet adnak át.
Pécsett várhatóan még az idén felépül a tetőcserépre integrált napelem, a Terrán Generon előállításához szükséges gyár. Utóbbi termékkel a külpiacokon, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában is meg akarnak jelenni - jelentette be az ügyvezető igazgató.
A vállalat 100 éve egy ember ötleteként indult útjára, mára cégcsoport szinten közel 400 főt foglalkoztat. Gódi Attila visszatekintésében méltatta a céget megalapító alapító Mészáros Kálmánt, aki a Felvidéken kezdett tetőcserépgyártásba.
Emellett a fiára, az ipari gyártást elindító Mészáros Vilmosra is kitért, aki tulajdonsoként a mai napig aktívan részt vesz az üzleti közösségben. "Bár a szervezet méretét tekintve nagyvállalattá nőtte ki magát, meg tudott maradni családi cégnek" - hangsúlyozta az ügyvezető.
Gódi Attila azt is kifejtette, hogy a társaság folyamatos fejlesztések mellett a fenntartható működésre is nagy hangsúlyt helyez. Példaként említette, hogy a vállalat bólyi gyára mellett 2018-ban naperőművet építettek, hogy napenergia segítségével fedezzék a gyár energiaszükségletét. A bólyi gyár tavaly 776 megawatt óra energiát használt fel, míg a napelem park 800 megawatt óra energia előállítására volt képes.
A sajtótájékoztatón Jankó Árpád részletesen beszámolt a Terrán Generon termék helyzetéről. A szakember a napelemes tetőcserép nagyüzemi gyártásához februárban létrehozott divíziót irányítja. Az új részleg vezetője hangsúlyozta, egy olyan magyar termékről van szó, amelyhez magyarországi beszállítók biztosítják a napelem modulokat és a kiegészítőket.
A Terrán Generon tetőcserepet egyelőre a bólyi gyárban állítják elő, a jövőben azonban a gyártási kapacitás bővítését tervezik, erre szolgál az új gyár felépítése Pécsett, amely számításaik szerint idén a nyári időszakban készül el.
Jankó Árpád megjegyezte,
az innovatív tetőcserép vásárlásához nulla százalékos hitel igényelhető a Magyar Fejlesztési Banktól, a termék alkalmazásánál a vállalat 20 éves termékgaranciát biztosít.
Gódi Attila hozzáfűzte, hogy egy átlagos család 4-5 megawattóra villamos energiát használ fel évente, amelynek a fedezéséhez a tetőnek 30-36 négyzetméterét szükséges Terrán Generonnal bevonni. A beruházás körülbelüli értéke bruttó 3-3,5 millió forint.






















Az iskolaépítészet ma már nem pusztán funkcionális kérdés: a pedagógiai, társadalmi és gazdasági szempontok egyaránt meghatározó szerepet játszanak.
Gyorsabban, pontosabban és energiahatékonyabban építkezni ma már nem lehetőség, hanem elvárás. Az Imperial Holding által képviselt Danish Fabrik könnyűszerkezetes technológia erre ad korszerű választ: skandináv alapokra építve, magyar piaci tapasztalattal kiegészítve kínál valódi alternatívát a hagyományos építési módokkal szemben.