2020.05.26, Kedd
Intenzív év végi időszakra számít az építőiparban a PERI
Peri Kft.

Intenzív év végi időszakra számít az építőiparban a PERI

Peri Kft.

2020.05.21. 07:05 - Almási Krisztina

A gazdaság valamennyi ágazata, így az építőipar szereplői is megküzdenek a jelen időszak kihívásaival, amely a nehézségek mellett újszerű megoldásokkal is szolgál. A PERI Kft. is levonta a tanulságokat az egyedi helyzetből.

Hirdetés

A szerkezetépítés szereplői az elsők között érzékelik a piaci trendeket és változásokat. Ézsiás Miklós, a világ egyik legnagyobb zsaluzatokkal, állványzatokkal és mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozó vállalata, a PERI magyarországi ügyvezetője, aki az elmúlt másfél hónap tapasztalatairól és a jövővel kapcsolatos kilátásokról nyilatkozott lapunknak.

 

Milyen új stratégiák, intézkedések születtek a PERI-nél az elmúlt időszakban, melyek a válság után is működőképesek, hasznosak lehetnek?

Két nagyon markáns területet tudok említeni. Az anyaggazdálkodás területén változtatnunk kellett a megszokott folyamatokon, hiszen a gyártásunk alacsonyabb kapacitáson tudott csak működni. A PERI 70 leányvállalatánál bevezettük, hogy anyagrendelés esetén először a belső, globális használtanyag-piacunkon keresünk megoldást. Azt vizsgáljuk, hogy a leányvállalatok valamelyikén rendelkezésre áll-e a szükséges anyag.

Van egy belső digitális platformunk, ahova a cégcsoporton belül mindenki felrakja azokat a termékeket, amelyek kevésbé kihasználtak, és ezért alternatív költséget generálnak. Ezt az anyaggazdálkodási elvet biztosan megtartjuk, hiszen hatékonyabbá tette a működést.

 

Ézsiás Miklós, a PERI Kft. ügyvezető igazgatója

A másik terület, amelyben pozitív tapasztalatokat hozott a válság, az az otthoni munkavégzés. Váltott műszakban tervezzük a kollégákat visszaintegrálni a munkakörnyezetbe. Kéthetente mindenkinek lehetősége nyílik a közös irodai munkára, amíg a többiek otthonról dolgoznak. Érdekes és ki kell emelni, hogy a digitális távmunka hatására sokkal több információ áramlik a kollégáink között, mint azelőtt.

Úgy tapasztaltuk, hogy a személyes találkozás hiányának volt pozitív hozadéka: agilisabb, innovatívabb attitűdöket hozott magával.

De a távmunkának más előnye is van: könnyebben lehet majd létszámot bővíteni az iroda adta kapacitáson túl is.

 

Hozhat-e a válság előrelépést az építőipari digitalizáció területén?

Sokszor hallom, hogy az építőiparban lassabban történik meg a digitális átállás, és ez Magyarországon kétségkívül igaz.

A PERI azonban egy német gyökerű nemzetközi vállalat, ahol a digitális eszközök fejlesztése évek óta kiemelt szerepet kap.

A BIM-fejlesztések, az ügyfeleink számára létrejött szoftverek és applikációk, valamint a 3D-s betonnyomtatás mellett nálunk rendelkezésre állnak azok az eszközök is, amelyeket a nemzetközi kapcsolattartás során használunk, a munkafolyamatokat teszik hatékonyabbá, valamint azok, melyek az ügyfeleinkkel való kapcsolattartásban segítenek, mint például a MyPERI ügyfélportál, melyen vásárlóink a saját tranzakciókat követhetik nyomon.

 

Peri Kft.

Pont a válság kirobbanásakor indítottuk el a webshopunkat, amellyel a kisebb megrendelőket célozzuk meg. A shop.peri.hu oldalon lehet állványzatot rendelni kis mennyiségben, rövid kiszállítási idővel. A német központ segítségével egy 3D vizualizációs eszközt fejlesztettünk ki. Elég megadni a kívánt magasságot és szélességet, és mi 3D-ben ábrázoljuk a megrendelni kívánt terméket annak súlyával és árával együtt.

 

Érzékelnek-e változást a nemzetközi áruforgalom területén?

Bizonyos piacokról könnyebben megy az árumozgatás – ilyen például Szlovákia, ezzel szemben, például Törökországban régóta probléma a fuvarozás megszervezése. Sok esetben hajóval szállítmányozunk, ami időigényesebb, de nem költségesebb. Emellett szerencsére nagy a raktárkészletünk és a megrendeléseket a központ is teljesíti, igaz ez kicsit lassult az utóbbi két hónapban.

 

Milyen elmozdulásokat tapasztalnak a munkaerőpiacon?

A PERI-nél szerencsére meg tudtuk őrizni a teljes munkavállalói állományt, ez prioritás volt számunkra. Az építkezéseknél viszont tapasztalunk némi elmozdulást. Van olyan ügyfelünk, aki a határon túli dolgozók nagy részét hazaengedte.

Mások megbeszélték a munkavállalókkal, hogy maradjanak Magyarországon és folytassák a munkát. Sok magyar vendégmunkás tért haza Nyugat-Európából, akik szeretnének dolgozni, ők magasabb minőségű szaktudást hoztak haza, mint ami általában itthon elérhető.

 

A Budai Irgalmasrendi Kórház építkezése - korábbi fotó (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

 

Milyen piaci tendenciával számolnak az elkövetkező pár hónapban?

Foglalkoztatottság szempontjából és üzleti szempontból is előnyös, hogy egy olyan iparágban, ahol a legnagyobb megrendelő az állam, az állami beruházások nem álltak le, de ez egyben a legnagyobb kockázat is, hiszen a piac ki van szolgáltatva ennek a szektornak.

Két lehetséges lefutással számolunk: V-alakú, mely esetben gyorsan elindul felfelé a gazdaság, és U-típusú, amely esetén több hónapig leszünk mélyponton, és lassúbb felívelés várható.

Ha a kormányzati kommunikációt vesszük alapul, akkor mi inkább a V-vel számolunk, és azt reméljük, hogy év végére visszatérhetünk az eredeti előrejelzéseinkhez. Mivel a magánberuházások őszre tolódtak, én arra számítok, hogy nagyon intenzív lesz az év végi periódus, extra munkaerő- és anyag-igénnyel, erre már most készülünk.

Fotó: Peri Kft.

Azzal is számolnunk kell, hogy bár elindult egyfajta nyitás, a járvány nem ért véget. Fontosnak tartom, hogy a szakma és szakpolitika foglalkozzon az építkezésen dolgozók védelmével, valamint azokkal a kérdésekkel, hogy lesz-e fizetőképes kereslet az új építésű lakásokra, vagy, hogy a megváltozott munkavégzési szokások hatással lesznek-e az iroda-piacra.

Iparági hírekPeri Kft.zsaluzatinterjúépítőiparkoronavírusgazdaság

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés