A vállalat felvette portfoliójába a homlokzati állványzatok és a szerkezetépítés terén egyre fontosabbá váló lépcsőtornyok és vasszereléshez szükséges állványzatok értékesítését is.
A MEVA Zsalurendszerek Zrt.-nél az elmúlt évek dinamikus fejlődésének alapja a termékválaszték folyamatos bővítése és korszerűsítése volt. A vállalat az építőipar pillanatnyi megtorpanása ellenére sem kívánja ezt a folyamatot megállítani.
Ennek jegyében a zsaluzatok eddig is nagyon széles választéka mellé felvette portfoliójába a homlokzati állványzatok és a szerkezetépítés terén egyre fontosabbá váló lépcsőtornyok és vasszereléshez szükséges állványzatok értékesítését is.
A közelmúltban jelent meg a vállalat 2020-as nyári akciós kiadványa is, melyben jól szemléltetik egy-egy termék összetételét és felhasználhatóságát is.
A termékválaszték bővítésével elsősorban a kisebb vállalkozásoknak szeretnének segítséget nyújtani, hogy egy helyen juthassanak hozzá a termékekhez és a szaktanácsadáshoz. A döntés hátterében az a szemlélet áll, amely szerint a munkabiztonság és hatékonyság növelése a kisebb magyar vállalkozások sikerét is egyre inkább meghatározza majd a közeljövőben.
A szerkezetépítő szakmának az elmúlt években jelentős technológiai fejlesztések végrehajtására volt lehetősége. Ennek a folyamatnak az eredményeként nagy mennyiségű, korszerű falzsaluzat érkezett az országba. A MEVA ehhez kínál egy olyan karbantartási szolgáltatást, mellyel elérhető a falzsaluzatok hosszútávú, jó minőségű felületképző tulajdonsága. Ez minden falzsaluzattal rendelkező cég számára jelentős megtakarítási potenciált kínál.
A minőségi épületgépészet nem csupán szakmai kérdés, hanem az élhető és energiatakarékos épített környezet alapfeltétele.
Körültekintő felkészülés, a kivitelezés szigorú felügyelete, a tapasztalatok visszacsatolása, a folyamatok optimalizálása – ebben a körforgásos munkamódszerben hisz Jávorcsik Ákos. A Paks II. Zrt. terület-előkészítési programelem-felelőse saját bevallása szerint is perfekcionista, az atomerőmű-építési projektben is ez az egyik legvonzóbb számára, hogy itt a minőség és precizitás hatványozott szerepet játszik.