A példaértékű fejlődési ívet felmutató magyar építőipari cég munkavállalói óhatatlanul többes szám első személyben beszélnek a vállalat projektjeiről: a most megjelent kötetből az is kiderül, hogy miért...
Egy 140 oldalas kötet megjelentetésével köszöntötte meg a Merkbau-csoport a magyar tulajdonú építőipari vállalkozás 30. évfordulóját. A kiadvány a Merkbau Zrt. három alapító tulajdonosának a személyes történeteit, a vállalat több mint 30 munkatársának – köztük régi és új kollegáknak - a visszatekintéseit és a legfőbb partnerek visszajelzéseit is tartalmazza – ezáltal felölelve a három évtized legemlékezetesebb mozzanatait.
A tavalyi év végén megjelent, és a dolgozók számára is eljuttatott kiadvány a Merkbau család nevet viseli. A cégnél kialakult vállalati kultúrát mind a letisztult külsőjével, mind a tartalmával jól visszatükrözi. „Akár 4 éve, akár 20 éve van a cégnél, illetve akár fizikai, akár szellemi dolgozó, az interjúkban minden kolléga úgy nyilatkozott a cégről, hogy valóban a sajátjának érzi a Merkbaut, és azonosulni tud azzal, amit a cég képvisel” – érzékeltette lapunknak Torma Szabolcs, a vállalat marketing és pr-vezetője.
Ugyanezt erősíti meg a könyv készítőjeként Várkonyi Judit, írónő, aki arra hívja fel a figyelmet a kiadványhoz írt bevezetőjében, hogy az interjúkban gyakran használt kifejezés a „vettünk”, „kezdtük”, „indítottuk” – azaz többes szám első személyben fogalmaz az összes munkatárs. „Mert ez a vállalat az övék is. Ahova szinte hazajárnak, és jól érzik magukat. Hogy miért? Azt is nagyjából egyformán mondták: mert a vezetés korrekt, mert a béreket úgy alakítják, hogy arányban legyen a befektetett energiával, s mert megbecsülik az embert, biztonságos hátteret adnak” – fogalmazott Várkonyi Judit.
A kiadvány és egyben a vállalat legfőbb üzeneteit talán a cégnél a Merkbau megalakulásától nyugdíjazásáig dolgozó Rádi József, korábbi telepvezető összegezte a legjobban, aki így fogalmazott:
„A Merkbau sikere nem a kapun besurranó szerencsén múlott, hanem egy nagyon tudatos, értelmes, jövőbe tekintő szemlélet eredménye.”
A ZÁÉV és a Magyar Építő alkotta konzorcium által felépített létesítmény generáltervezését a NAPUR Architects végezte el.
A vakolatok fény-árnyék hatását mutatja meg a veszprémi Cemix honlapjának új funkciója, ami nagy segítséget nyújthat a színválasztáshoz.