2,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, 21,5 növekedés az új szerződésekben.
Az építőipari termelés volumene októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint, szeptemberhez képest 1,8 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az előző hónapban a KSH 1,6 százalékos éves és 2,2 százalékos havi emelkedésről számolt be az építőiparban.
Októberben az épületek építése 3,0, az egyéb építményeké 0,9 százalékkal maradt el a tavaly októberitől. A magasépítésben három hónap emelkedés után fordult csökkenésbe az októberi mutató, a mélyépítésben harmadik hónapja tart a visszaesés. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 6,6, az egyéb építmények építésében 5,7 százalékkal nőtt, a speciális szaképítésben 10,8 százalékkal csökkent a termelés.
Az októberben megkötött új szerződések volumene 21,5 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. Az épületek építésére kötött új szerződések 5,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 41,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállománya 1,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 0,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 2,9 százalékkal nőtt.
Az év első tíz hónapjában az építőipari termelés 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A ma ismert hazai építőipart teljesen újra gondolja az a kormányzati cél, amit Szemerey Samu államtitkár vázolt fel az építőiparért felelős szakszövetség (ÉVOSZ) kecskeméti éves nagy konferenciáján. A prominens felszólalók egyrészt drámát látnak a jelenben és lehetőséget a jövőben.
Az izgalmasnak ígérkező találkozó valós projekthelyzeteken keresztül vizsgálja meg, hogy a megfelelő információáramlás és szakági koordináció hol jelent tényleges értéket a beruházó, a tervező és a kivitelező számára.