Hatékonyság, innováció, környezettudatosság és csökkenő költségek - ezek voltak a magyar vállalat fő szempontjai a sikeres pályázat során.
Földmunka, hulladékkezelés és bányaművelés területén használt gépekre pályázott sikeresen a 16 éves építőipari múlttal bíró SB Dynamic Kft. A földmunkák és bontás mellett út- és vasútépítéssel is foglalkozó cég a GINOP keretében nyerte el a forrásokat, a projekt a vállalat Békés megyei telephelyén, Vésztőn valósult meg. A beruházásban egy napkollektort is telepítettek, korszerűsítve a melegvízellátást és a fűtést.
„Hatékonyság, innováció, környezettudatosság, csökkenő szervizköltségek; ezek voltak a fő szempontjaink a pályázat során” – idézte Broczkó Máté, ügyvezető igazgatót a lapunkhoz eljuttatott beszámolóban az SB Dynamic Kft.
Az ügyvezető a teljesítménynövelésen kívül fontos célként írta le azt is, hogy a vállalat gépkezelő munkavállalói jobb minőségű munkaeszközzel, jobb körülmények között tudják végezni a munkájukat.
„Ezen felül fontos szempont volt számunkra az ökológiai lábnyom csökkentése, ami többek közt a kisebb üzemanyagfogyasztású gépek által, valamint a zajszint csökkentésével valósul meg”
– tette hozzá.
Broczkó Máté hangsúlyozta, a vállalat innovatív technikai eszközei, valamint kivitelezési technológiái folyamatos fejlesztése által biztosítja a hatékonyságot és az állandó jó minőséget.
A fent leírt stratégia keretében a most elnyert pályázati pénzt az alábbi munkagépekre fordította az SB Dynamic Kft.
A lapunkhoz eljuttatott beszámolóból az is kiderül,
a vállalat tevékenységi köréhez tartozik a veszélyes és nem veszélyes hulladékok teljes körű kezelése és kármentesítése: a felméréstől a begyűjtésen és szállításon át a végső hasznosításig.
„A hulladékgazdálkodás terén számos szigorú hazai és uniós irányelvnek megfelel a tevékenységünk, garantálva a hulladék hozzáértő és biztonságos kezelését” – áll a közleményben. Ezen tevékenységek fejlesztése érdekében a pályázat keretében a következő gépeket szerezték be:
A közlemény végül az SB Dynamic tevékenységére is részletesen kitér, amely 16 éves szakmai tapasztalattal végez nagy tömegű gépi földmunkát, bont épületeket, fejleszt utakat, valamint vasút és villamos pályákat. A társaság 2007-től foglalkozik útépítéssel, 2013-tól pedig vasútépítéssel is bővítette tevékenységi körét, miközben a gépparkja is folyamatosan fejlődött. „Vállalunk bányászati munkákat, és billenőplatós tehergépjármű flottánkkal nagy tömegű anyagmozgatást, épületbontást, ömlesztett árufuvarozást és hulladékkezelést is” – olvasható a közleményben.
A vállalat külön hangsúlyt fektet a fenntartható, zöld megoldásokra, ennek egyik elemeként 2017-ben megnyitotta első újrahasznosító telepét. „A járműveink többsége EURO 6-os besorolású motorral szerelt, rendelkezünk hibrid gépekkel is.”
Kiemelik, a cég élenjár a hulladékgazdálkodás területén, a különféle szükséges engedélyekkel is rendelkezik. „Környezettudatos cégként speciális egyedi mobil osztályozógépeinkkel és daráló gépekkel törekszünk az anyagok újrahasznosítására.”





Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.