A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
A legmodernebb technológiák és eszközök bevonásával képezi a magyar építőipar tanulóit a három magyar építőipari cég összefogásából született Tudásépítő-Team. A Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott szakmai műhely működéséről a Bayer Construct Zrt. segítségével tájékozódtunk. A képzőhely hivatalos megnyitóját 2023. május 24-én tartották a Kopaszi-gáton, a BudaPart építési területén.
A Tudásépítő-Team háromfős igazgatóságának tagjaként Iski Tamás emlékeztetett, a lapunk által is bemutatott kezdeményezés eredményeként 2021 végén jött létre a közös vállalkozás. A tavalyi év még jórészt a szervezet felépítéséről szólt, ugyanakkor szeptemberben már elindult az első tanévük is. A képzés során a Tudásépítő-Team immár számos középiskolával működik együtt szerződéses keretek közt, és ezt a kört folyamatosan bővítik.
A projektről a Tudásépítő-Team munkáját tanácsadóként támogató Józsa Istvánt is megkérdeztük. Elmondása szerint
a szervezetnek jelenleg 127 szerződött diákja van, akiket havi nettó 100 ezer forintos tanulói bérrel, étkezési kiegészítéssel és munkaruhával is támogatnak. A Tudásépítő Team által nyújtott képzési lehetőség a hároméves építőipari szakképzés második és harmadik tanévét érinti. A diákok az első évet az iskolapadban töltik, a közismereti tárgyakat elsajátítva, majd a következő két évben már a gyakorlat is megjelenik.
„A célunk az, hogy a gyakorlatot is tartalmazó két évben a diákok innovatív oktatóközpontunkban modern szerszámokat és technológiákat alkalmazva, illetve külföldről hozott, magyarra lefordított modern szakanyagokat megismerve színvonalas képzésben részesüljenek.”
Természetesen a kellő ismeretek alsajátítása után szakmai gyakorlaton is részt vehetnek a három alapító cég egyikénél vagy a hozzájuk kapcsolódó cégek egyikénél – ez képezi a triális képzési forma harmadik összetevőjét.
Józsa István a jelenlegi szakmunkásképzés egyik legnagyobb problémájaként a gyakorlati képzés vitatható színvonalát jelölte meg, főleg az építőmesteri, szakipari szakmáknál.
„Ezt orvosolva a Tudásépítő-Team gyakorlati képzőhelyén elsősorban a szakmunkások gyakorlati képzését kívánjuk megerősíteni. Ehhez a tanműhelyeket jó minőségű, és megfelelő mennyiségű szerszámmal szereltük fel, valamint a gyakorlati képzéshez szükséges alapanyag ellátást folyamatosan biztosítjuk.”
Ugyanilyen fontosságú elemként írta le az elhivatott és a gyakorlati tudást átadni képes oktatók alkalmazását.
Utóbbi területtel kapcsolatban arra is kitért, hogy a Tudásépítő-Teamben részt vevő vállalatok szakemberei között szükség van az úgynevezett munkahelyi mesterek megtalálására. „Az ő feladatuk lesz, hogy végigkísérjék és segítsék a tanulók munkahelyi oktatását, illetve munkába állítását. Velük együttműködve a gyakorlati képzés két éve alatt a tanulók megismerik a valódi munkahelyek légkörét, megtapasztalják a munkahelyi elvárásokat, és a mai kor elvárásaihoz szükséges tényleges gyakorlati tudást szerzik meg.”
A fentiekkel egybehangzóan Iski Tamás hangsúlyozta, a Tudásépítő Teamnél más szemléletben oktatnak, mint ami jelenleg hazánkban érvényesül. Ezt az is jelzi, hogy a szakmai műhely tervezése során sokat tanulmányozták a nyugat-európai példákat és végül a német modell mellett döntöttek. Az alapítói háttér lehetővé teszi, hogy a legmodernebb eszközök megismerését a szakmai oktatás során. „A számítógép vezérelt fém- és famegmunkáló berendezések, lézeres technológiák, akkumulátoros szerszámok, ipari munkagép szimulátor, BIM tervezési módszer, vagy a különböző számítógépes alkalmazások olyan eszköztár részei, amelyet csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem használnak a ma hazánkban a szakképzésben” – húzta alá.
Arra is kitért, hogy a modern eszközökkel dolgozva egészen más kép alakulhat ki a szakmáról a diákokban. „Egész más úgy burkolni, hogy közben lézervonal segíti a munkát, vagy gépi módszerrel vakolni vagy glettelni. Természetesen a hagyományos módszereket ez esetben is el kell sajátítani.” Ehhez a gondolathoz kapcsolódva az egyik fő célként az építőipari szakmák népszerűsítését jelölte meg. „Szeretnénk olyan színvonalat nyújtani az érintett szakmákban, ami alapján egyre több fiatalnak lesz az a vágya, hogy mesterburkoló, profi szárazépítő, ácsmester, vagy épp magasan képzett kőműves legyen.”
Hogy mindez nem csupán álom, azt osztrák példákkal támasztotta alá. „Az képzőközpont öltözőjében a falakon olyan matricákat láttunk, amelye büszkén hirdették: ’Szakmunkás vagyok’. Az ács tanulók munkaruhája gazdagon hímzett, kantáros tiroli nadrág, és névre szóló szekercét hordanak az oldalukon - később az itt megszerzett szakmai büszkeséggel végzik a munkájukat is.” Hozzátette, ez a fajta szemléletváltás az egyik célja az általuk képviselt képzésnek, amelynek eredményeként aztán elindulhat a szakmát tanulók számának a növekedése.
A jelenlegi problémákra rámutatva szerinte az is egy beszédes adat, hogy a hozzájuk eddig bejelentkezett 127 diák kétharmada épületgépésznek készül, miközben mindössze egy kőműves és két szárazépítő tanul náluk. Hozzátette, a céljuk, hogy gyökeresen átalakítva a képzés színvonalát, valamint a róla kialakított képet, évente 30-40 embert képezzenek ki az olyan kulcsfontosságú szakterületeken, amelyekre ma alig jelentkeznek.
Amikor a Tudásépítő Team stratégiájáról kérdeztük, felhívta rá a figyelmet, hogy az alapító vállalatok vezetői erős küldetéstudattal rendelkező személyek, akik a szakképzés kérdéskörében közös nevezőre találtak.
„A problémák és igények, amelyekkel szembesülünk nap mint nap, közösek: a szakemberhiányt, valamint a hatékonyságnövelés és az innováció szükségességét ugyanúgy látjuk. Szintén közös tulajdonság, hogy három nagy cégről van szó, kivételesen széles eszköztárral, ami lehetővé teszi a hatékony fellépést a szakképzésben.”
A befektetett munka megtérüléséről is figyelemre méltó gondolatot osztott meg. „Mind a három alapító vállalat nyitott arra, hogy komoly összegeket fektessen a Tudásépítő Team működtetésébe, még akkor is, ha ennek a közvetlen megtérülése bizonytalan. A cél az, hogy a kidolgozott működési modell hosszú távon működni tudjon.”
Iski Tamáshoz hasonlóan Józsa István is a hosszú távú gondolkodás jelentőségét hangsúlyozta. Meglátása szerint a Tudásépítő Team jó működéséhez hosszú éveken át jelentős anyagi forrásokat, illetve a minőségi képzés mellett elhivatott munkahelyi mestereket kell biztosítani. „Ebben az esetben az első pozitív változásokra, vagyis a szakmunkáslétszám növekedésére és jobb minőségű, képzettebb szakmunkásokra leghamarabb 4-5 év múlva számíthatunk.”
Józsa István zárásként arra is kitért, hogy a Tudásépítő Team az építőipari képzés állandó helyszíneként jelentős beruházás keretében egy olyan modern épületkomplexum kialakítását tervezi, amely jelenleg nincs még Magyarországon.
A most futó első tanévben ács, festő-mázoló, szárazépítő, burkoló, kőműves, villanyszerelő szakmákban vannak tanulóik, továbbá az épületgépészetnek mind a három területén: vagyis a vízcsatorna-szerelő, a gáz- és központi fűtésszerelő, valamint a hűtő-, klímaszerelő területeken. A képzés gyakorlati részleteiről Tudásépítő Team weboldalán lehet tájékozódni, illetve jelentkezéseket is itt fogadják, amely után szakképzési munkaszerződés megkötésére kerül sor.
Magyarország az egyik legfontosabb befektetési helyszínként vesz részt az EXPO REAL-on, a világ egyik legrangosabb ingatlanos seregszemléjén.
Felismerve az iparági kommunikáció és marketing területén bekövetkezett változásokat, az ÉVOSZ Média Tagozata a szektor kommunikációs szokásainak feltérképezését vette vállára.