Az európai gótikus épített örökség egyik kiemelkedő példájának restaurációját végezték el kitűnően.
Európai Örökség Díjjal (Europa Nostra Díj) ismerték el a kolozsvári Szent Mihály-templom helyreállítását - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek László Attila kolozs-dobokai főesperes-plébános.
Az európai műemlékvédelmi szakterület legrangosabb elismerésének idei díjazottjait csütörtökön ismertették, a Kolozsvár főterén álló templom a helyreállításért kapta meg a díjat, melyet október 7-én adnak át Bukarestben. Mint korábban megírtuk, a munkát a KÉSZ Románia, a magyar KÉSZ Csoport leányvállalata végezte el, a felújításról 2018 decemberében egy videóval is beszámoltunk.
László Attila elmondta:
a rangos elismerés nagy öröm az egyházközség számára, és a felújításban sok ember munkája, szakmai tudása, emberi hozzáállása van benne.
Arra is kitért, hogy amikor a bizottság tagjai a helyszínen voltak, nemcsak arról akartak meggyőződni, milyen felújítást végeztek rajta, hanem arról is, "hogyan él most a templom". "Milyen a közösségi élete, milyen a művészi élete, hogyan jelenül meg az ünnepléseink során mindaz, amiért van ez a templom. És ez adja ennek a díjnak a plusz gazdagságát a számomra" - mondta a főesperes.
Hozzátette: az október 7-i díjátadó előtt Kolozsváron, a templomban is ünnepséget szerveznek, ahol a közösség együtt ünnepelhet. Ennek időpontját a későbbiekben közlik.
László Attila és Maksay Ádám projektkoordinátor közleményt is kiadott a témában, melyben emlékeztetnek: a díj nemcsak a műszaki és építészeti erőfeszítéseket ismeri el, hanem a csapatnak az európai kulturális örökség megőrzése, népszerűsítése iránti elkötelezettségét is. Rámutatnak:
a kolozsvári Szent Mihály-templom az európai gótikus épített örökség egyik kiemelkedő példája. "Restaurálása nem csupán egyszerű szerkezeti és esztétikai helyreállítás volt, hanem egy egész közösség újjáélesztésére irányuló kezdeményezés, amely jelentős hatással volt a turizmusra és a kulturális oktatásra"
- írják.
Felidézik, hogy a 2016-2022 között lezajlott felújítás magába foglalta a szerkezeti megerősítést, valamint az épület építészeti hagyományait tiszteletben tartó belső felújítást és modern fejlesztéseket is.
Az Európai Unió, valamint a magyar és a román állam támogatásával felújított templomot 2022. augusztus 13-án szentelték meg. A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött és a 15. század első felében fejeződött be. Jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.