2024.10.04, Péntek
A Duna Aszfalt megvásárolta az egyik legnagyobb lengyel útépítő céget
Fotó: Mota-Engil

A Duna Aszfalt megvásárolta az egyik legnagyobb lengyel útépítő céget

magyarepitok.hu

2024.09.27. 14:50 - Hegedűs Gergely

Több mint 800 munkavállaló és forintra átszámolva több mint 80 milliárdos éves forgalom jellemzi a Mota-Engil Central Europe-ot, amely mostantól a Duna Groupot erősíti. A tranzakció jelentősége ugyanakkor túlmutat a lengyel piacon, a magyar cégcsoport közép-európai terjeszkedésének egyik kulcslépésévé válhat – nyilatkozta lapunknak Tompos Attila, a Duna Group nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Hirdetés

A tavaly decemberben bejelentett hírnek megfelelően a Duna Aszfalt Zrt. sikerrel lezárta a lengyelországi Mota-Engil Central Europe (MECE) cégcsoport megvásárlását célzó tranzakcióját. A lengyel építőipar egyik meghatározó szereplőjének megvételével a Duna Group a közép-európai piaci terjeszkedésének egyik kulcslépését hajtotta végre. A stratégiai jelentőségű tranzakciónak számos hozadéka és üzenete van, amelyekről Tompos Attilával, a Duna Group nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatójával beszélgettünk.

Tompos Attila, a Duna Aszfalt nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója - Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu


Több mint 800 munkavállaló és több mint 80 milliárdos forgalom

A vezető rámutatott, a MECE korábban egy portugál központú nemzetközi cégcsoport lengyelországi tagjaként működött.

Az 1946-ban alapított Mota-Engil Group Európa egyik legnagyobb építőipari konszernjeként három kontinensen és 21 országban van jelen, mintegy 280 vállalatban van részesedése. „A portugál multinacionális cégcsoport tagjaként a MECE 1997 óta működik Lengyelországban, ahol az egyik legjelentősebb építőipari vállalattá fejlődött” – tette hozzá Tompos Attila.

„A több mint 800 munkavállalót foglalkoztató társaság tavaly 900 millió zloty árbevételt könyvelhetett el, ami 83 milliárd forintnak felel meg.”

A vállalat krakkói székháza - fotó: Mota-Engil 


A Mota-Engil Central Europe profilját tekintve elsősorban út- és hídépítéssel foglalkozik, ugyanakkor a magasépítésben is érdekelt, továbbá országszerte hat aszfaltkeverőtelepet és egy gránitbányát is működtet, amelyekből a piacra is értékesít. Mindezek mellett a cég az elektromos szolgáltató infrastruktúra bővítését célzó munkákat is vállal, illetve rendelkezik vasútépítési kapacitással is.

Fotó: Mota-Engil


A Duna Groupnak eddig is volt érdekeltsége Lengyelországban: szintén a cégcsoport tagja ugyanis az út- és hídépítés profillal működő Banimex, valamint az acélszerkezet gyártással foglalkozó WKS Duna Polska. A mostani tranzakció névváltozásával is jár: „A most megvásárolt cég a Mota-Engil Central Europe név helyett Duna Polska néven működik tovább, ugyanakkor a másik vállalat továbbra is WKS Duna Polska marad.”


Összességében közel 70 kilométernyi négysávos utat kiviteleznek jelenleg

A vállalat lengyelországi jelentőségét az is mutatja, hogy jelenleg is három nagy volumenű útfejlesztésen dolgozik:

  • az S74-es gyorsforgalmi út 30 km-es Cedzyna-Lagow szakaszán,
  • az S19-es 23 km-es Lublin-Lubartow szakaszán,
  • valamint az S1-es 15 km-es Kosztowy - Bielsko-Biała szakaszán;

így a lengyel gyorsforgalmi utakon összességében 68 kilométernyi négysávos utat kivitelez egyszerre.

Fotó: Mota-Engil

Szintén a vállalat dinamikáját bizonyítja, hogy a keverőtelepeinek száma nemrég emelkedett hatra: a legutolsó telephelyet az S19-esen elnyert kivitelezés kiszolgálására építették ki. Az új egységet Benninghoven típusú keverőgéppel látták el, amely akár 320 tonna/órás teljesítményre is képes.

 

Több lábon állnak, és a magasépítésben is erősek

A most megvásárolt Mota-Engil Central Europe stabil piaci szereplőként nagyobb ingadozások nélkül hozta az utóbbi években az évi 1 milliárd zlotyt megközelítő forgalmat, ami mögött átgondolt stratégia rejlik. „Tudni kell, hogy a lengyel útépítés volumene is ingadozó: az utóbbi években például visszaesett a rendelésállomány, és óriási az árverseny az ajánlattevők között” – hívta fel a figyelmet Tompos Attila.

„Az árbevétel stabilizálása és a jobb finanszírozási kondíciók elérése érdekében a vállalat kiépítette kiegészítő tevékenységeit. Ennek jegyében többek közt jelentős magasépítő tevékenységet építettek fel.”

A cég által kivitelezett KREO nevet viselő krakkói irodaház - fotó: mota-engil-ce.eu


Utóbbi területeken elsősorban az irodaházakra és a lakóingatlanokra fókuszál a cég, számos jelentős projekten dolgozik jelenleg is az ország északi nagyvárosaiban: többek közt Gdanskban és Gdyniában. Tompos Attila külön felhívta rá a figyelmet, hogy a Duna Group a tranzakció során a vállalat magasépítő kapacitásait is megvásárolta: „Ebben a döntésben az is szerepet játszik, hogy a piaci trendek alapján jelenleg mintegy 2 millió lakás megépítésére van igény Lengyelországban.”


Jelentős felfutás várható a lengyel építőiparban

A várható piaci trendek ugyanakkor az útépítésben is kedvezőek Lengyelországban. „Az elmúlt két évben évente 200 kilométer körül alakult az átadott új utak összesített hossza a mintegy 322 ezer négyzetméteres területtel bíró országban, de ez a szám jelentősen emelkedni fog, köszönhetően egy tavaly bejelentett nagyszabású útfelújítási programnak” – tudtuk meg a vezetőtől.

Fotó: Mota-Engil

Ezt az összképet tovább javítja, hogy a 2021 és 2028 közötti uniós ciklusban 41 milliárd zloty – mintegy 3600 milliárd forint - értékű lengyelországi projektet finanszíroznak a Kohéziós Alapból, ami elsősorban autópályák és vasút építését jelenti majd.


Ezzel a lépéssel megnyílhat az út a közép és kelet európai piac felé is

A Duna Group lengyelországi tranzakcióját mindazonáltal nem pusztán a várhatóan komoly mértékben felfutó helyi építőipari munkák indokolják. „A tranzakció egy másik hozadéka az erőforrások hatékonyabb allokációja: minél több piacon van ugyanis jelen egy vállalat, annál jobban tudja mozgatni a kapacitásait a különböző országok között.

Ez azt eredményezi, hogy a cég kevésbé van kitéve egy adott ország gazdasági ingadozásainak, és sokkal stabilabb szinten tudja tartani a bevételeit.”

Tompos Attila hozzátette, a Duna Groupnak immár koncessziós tapasztalata is van, ami hamarosan referenciává válik, az pedig még inkább növelheti az európai mozgásteret.

Mindezeken túl az egyik legnagyobb lengyel útépítő cég felvásárlása olyan célokat is szolgál, amelyek túlmutatnak a lengyel piac határain. „A cégcsoportunk egyik stratégiai szintű céljához, a közép-európai régióban történő terjeszkedéshez is alapul szolgál ez a lépés. Elég csak az északi szomszédoknál megjelentetett útépítési tenderekre gondolni, amelyek a most megszerzett dél-lengyelországi kapacitással elérhető közelségben vannak.” Ugyanakkor a lengyelországi cég a földrajzi közelség miatt lehetőséget teremt szlovákiai szerepvállalásra is. Ráadásul utóbbi ország Magyarországról is jól elérhető, így a szlovákiai piacra lépéshez nagyon komoly háttér áll rendelkezésre.


Csehországban is hasonló szintű célok mentén dolgoznak

A Duna Group megjelenése a csehországi útépítésben ugyanakkor már a most szóban forgó tranzakció előtt elindult: az elmúlt hónapokban a Duna Aszfalt – a szlovák Doprastav és a cseh MI Roads cégekkel konzorciumban - három közbeszerzésen is sikerrel szerepelt.

A csehországi munkákban való részvétel mértéke egyelőre szerény, azonban Duna Group már irodát is létesít ebben az országban, ami még inkább segíti a fontos helyi piaci információk beszerzését. Emellett Tompos Attila arról is beszámolt, hogy a magyar cégcsoport Csehországban is nyitott szemmel jár újabb partneri együttműködéseket vagy esetleges újabb akvizíciós célpontokat keresve.


Ezért teremt óriási potenciált a cég felvásárlása

A nagyszabású lengyel tranzakciónak egy további előnye is adódik: ezzel a lépéssel a Duna Group nem csupán egy jelentős közép-európai vállalatot, hanem annak piaci képességeit, elérését is megvásárolta. „Egy ország piacára az ottani piaci ismertség nélkül belépni sokkal nehezebb, mint egy meglévő piaci jelenlét tapasztalatiból kiindulva.

Ha az adott országban a teljes ágazat volumene elkezd nőni, akkor innentől kezdve minden lehetőség adott, hogy a meglévő piaci részesedését növelje az adott cég. Helyi kapacitással, helyi tudást felhasználva dolgozni, kiegészítve az általunk hozott tudással, referenciákkal – ez óriási potenciált képes magában hordozni.”

Fotó: Mota-Engil


A multinacionális tapasztalati tőke rendkívül hasznos lehet a Duna Groupnak

A most megvásárolt MECE értékeire tekintve külön kiemelte, hogy egy régóta multinacionális környezetben működő vállalatról van szó. „A magyar tulajdonú kisvállalatból erős nemzetközi vállalattá nőtt Duna Group nagyon sok olyan tapasztalatot tud hasznosítani, ami a megvásárolt a vállalatnál dolgozó embereknél megvan, és átvehető” – hangsúlyozta Tompos Attila.

Hozzátette, a jelenleg zajló terjeszkedésből adódóan magának a Duna Groupnak és a munkavállalóinak is tovább kell erősítenie a multinacionális gondolkodást. „Aki dolgozott már ilyenben közegben, az tudja: a nemzetközi cégcsoportok működése megköveteli a fejlett szervezeti struktúrát, a felelősségi és kötelezettségvállalás határainak pontos kijelölését.”


A vállalat jelenlegi vezetése viszi tovább a céget

Hangsúlyozta, a munkát a megvásárolt vállalat jelenlegi vezetőségével kívánják folytatni.

„Egy fiatal, sikeres menedzsment irányítja a most megvásárolt céget, amelynek tagjai megerősítették, hogy szeretnének maradni, és velünk együtt dolgozni.”

A konkrétumokra is kitérve elárulta, hogy a lengyel menedzsment tagjai alkotják a cég ötfős Igazgatóságát. „Efölött működik egy három tagú Felügyelő Bizottság, ebben jelentek meg most az új tulajdonos képviselői, többek közt jómagam is.”


Az egyik fő cél a tranzakcióban rejlő szinergiák kihasználása

Zárásként az igazgató a következő hónapok feladatairól is beszámolt: ezek közül az első a megvásárolt cég névváltoztatása és arculatváltása, a Duna Group-ba történő szakmai integrációjának segítése.

Fontos célként jelölte meg, hogy a most induló időszakban részleteiben megismerjék a vállalat működését, szabályzatát és belső információit.

„A cél a tranzakcióban rejlő szinergiák kihasználása, azaz kölcsönösen átadni egymásnak az értékeinket. Szeretnénk az azonos működésű egységeket összehozni a cégcsoporton belül, hogy eszmét és tapasztalatot tudjanak cserélni, és átvehessék egymástól a jól működő metódusokat, ezáltal erősítsék egymást, és tudjanak együtt gondolkodni.”

Iparági hírekDuna GroupDuna Aszfalt Zrt.útépítésMota-EngilLengyelországCsehországWKS Duna Polska Sp. z o.o.BANIMEX Sp. z o.o.

Hírlevél

Hirdetés