2024.03.28, Csütörtök
Ezért lesz a legmodernebb Közép-Európában a mohácsi vágóhíd

Ezért lesz a legmodernebb Közép-Európában a mohácsi vágóhíd

2016.03.03. 14:28 - Hegedűs Gergely

A Market közel jár a 20 milliárdos gigavágóhíd befejezéséhez, ezután indulhat a kivitelezés második szakasza. Utóbbi a legmodernebb csomagolási technológiát hozza a létre, ami által az MCS Vágóhíd Zrt. az egészen távoli piacokat is becélozza.

Hirdetés

Újabb állami támogatást, 1,3 milliárd forintot kap az MCS Vágóhíd Zrt. a mohácsi beruházás második ütemében tervezett logisztikai és csomagoló üzemének megvalósításához. A hírt a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be. Szjjártó Péter közölte, a mohácsi vágóhíd második ütemének tervezett költsége mintegy 6,5 milliárd forint. A kormány ennek az összegnek a 20 százalékát biztosítja vissza nem térítendő támogatásként. A beruházás megvalósítása 211 újabb munkahelyet hoz létre a térségben.    

A két ütemet összeadva mintegy 20 milliárd forintból megépülő vágóhídon szeptemberben indulhat a próbaüzem, az év végén pedig a termelés. A magyarepitok.hu is beszámolt róla, a kivitelező Market Építő Zrt. január végén már a technológiát telepítette az új vágóhídra. A magyar cég a honlapján közzétett fotók szerint bő egy hónap alatt nagyot lépett a teljes kivitelezés felé:

így nézett ki január végén...

...így néz ki március elején

Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója elmondta, a célkitűzés az, hogy jövő év januárjától már teljes üzleti évet lehessen teljesíteni. Hangsúlyozta, a mostani, 1,3 milliárd forintos állami támogatást 2014-ben megelőzte egy 1,4 milliárd forintos állami támogatás, amelyet a vágóhíd-beruházás első üteméhez adott a kormány.

Szíjjártó Péter kifejtette, a második ütemmel Közép-Európa legmodernebb sertésvágó, csontozó, daraboló és húscsomagoló üzeme jön létre. A vágóhíd évente 1 millió sertés vágását, csontozását, darabolását teszi lehetővé. „A második ütem által a csomagolási technológiai is elkészül az üzemben, ezzel a sertéshús bel- és külföldi értékesítésének lehetősége jelentősen javul” - mondta a miniszter.    

Kifejtette, a legmodernebb csomagolás technológia lehetőséget ad arra, hogy az itt előállított termékeket a legtávolabbi külföldi piacokra is szállítani tudja a cég. A magyar élelmiszeripar számára a távol-keleti piacok jelentősége egyre növekszik. Az élelmiszeriparnak jelentős szerepe volt abban, hogy a múlt évben mind Japánban, mind pedig Dél-Koreában minden idők legmagasabb exporteredményét tudta elérni a magyar gazdaság. A magyar kivitel a múlt évben minden idők legmagasabb értékét produkálta, ami meghaladta a 90 milliárd eurót (27 000 milliárd forintot).

Szijjártó Péter kifejtette, az élelmiszeripar a magyar gazdaság húzó ágazata. Tavaly a termelési értéke 2833 milliárd forint volt, ez 3,5 százalékos növekedés 2014-hez képest. Arról is beszélt, hogy az élelmiszeripar mintegy 140 ezer embert foglalkoztat, csaknem annyit, mint az autógyártás. Az élelmiszeripar további növekedési lehetőségét szolgálja, hogy két új vállat, a Pick Szeged és a Pápai Hús is szállíthat sertéshúst a kínai piacra, mert megkapta az ehhez szükséges exportengedélyt.    

(mti, magyarepitok.hu)

(fotó: market.hu)

Galéria

Market Építő Zrt.Mi épül?Mohács

Hírlevél

Hirdetés