Már lehet korcsolyázni a Balaton-part legnagyobb jégpálya rendszerén, melyhez a gyaloghidat a PERI UP rendszerrel építették fel.
December 6-án újra kinyit Balatonfüreden a jégpálya, de már egy nappal Mikulás előtt december 5-én 17 órától ki lehetett próbálni a jeget. A pályán számos újítás mellett egy új gyaloghidat is felépítettek, melynek köszönhetően a nézők az idei évtől kényelmesebben juthatnak el a jégpálya felett a Balaton partjára, és egyúttal felülről kapnak rálátást a jégen zajló eseményekre. Szemtanúk szerint a gyalogos hídon idén először a Mikulás kelt át – fogalmaz a lapunkhoz eljuttatott közlemény.
Az egy kilométer hosszú folyosóval egybekötött, 3600 négyzetméteres jégpálya, amely a Zákonyi utcai, a Vitorlás téri, és a Tagore sétányon álló pályákat öleli fel idén is számos rendezvénnyel készül. Újdonság, hogy a Vitorlás téren a kisgyerekeknek egy 110 négyzetméteres, ingyenesen használható jégpályát alakítottak ki, amely különböző sport rendezvények és programok helyszínéül is fog szolgálni.
A jégpályát építő Jégpályatechnika Kft. a PERI UP Public rendszerrel az időjárásnak és intenzív használatnak megfelelő új gyaloghidat épített fel a közönség számára, amelyről kiváló rálátás nyílik a pályára. A Zákonyi utcában a szökőkút mellett felépült új híd azt is lehetővé teszi, hogy a város felől érkezők a pálya felett könnyebben jussanak el a téli díszben pompázó Balaton partjára.
Az építés során az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a hidat lejtős terepen kellett felépíteni, az alkalmazott állványrendszer rugalmasságának köszönhetően azonban sikerült a terep adottságaihoz igazodva egy biztonságos, stabil, letisztult megoldást találni. Az új építmény, amely a 8 méteres hidat is magában foglalja, megfelel a tömegrendezvények szigorú előírásainak.
A lelátó a PERI UP Public moduláris állvány rendszerrel épült, amelyet kifejezetten közösségi használatra terveztek, ideiglenes lépcsők, tribünök és gyalogoshidak kialakításához. A stabil rendszer előnye, hogy optimálisan használja ki a rendelkezésre álló teret, valamint könnyű, moduláris elemeinek köszönhetően gyorsan és egyszerűen telepíthető és elbontható, így a különféle rendezvények igényeihez igazítható.
A PERI UP Public rendszert, mely megfelel a közösségi alkalmazások követelményeinek a Jégpályatechnika Kft. megbízásából a Látvány-Állvány Kft-vel együttműködésben építette fel a PERI Kft.
Értékesíti a Lindab a profil termékekkel foglalkozó üzletágát. A vállalat tájékoztatása szerint egy olyan magyar cég vásárolja meg a tetők, falpanelek és ereszcsatorna rendszerek gyártásával, raktározásával és értékesítését végző egységét, amely a ROVA-SK a.s. leányvállalata.
Közel 50 millió forintnyi értékben adományozott műszaki cikkeket az árvízkárosultaknak a Duna Group, amivel félezer ember életkörülményein javítottak.