Január 20-ig még leadhatják mindent eldöntő szavazataikat, s az utolsó két adás után kiderül, melyik szálloda nyeri el Az Év Hotele címet.
A visegrádi Hotel Silvanus**** lett A Hónap Hotele 2018 decemberében a Budapest környéke régióban. Így ebből a régióból ez a hotel indulhat majd Az Év Hotele címért, megelőzve a második helyen végzett ráckevei Duna Relax & Event Hotel****-t és a harmadik helyre befutó fenyőharaszti Fenyőharaszt Kastélyszálló****-t.
Tavaly június és december között minden hónapban egy-egy magyarországi régió szállodái közül szavazással választották ki az adott régió legjobbját. Mostanra kialakult Az Év Hotele döntőjének végső mezőnye, hiszen decemberben a hetedik szálloda is meglett a voksok segítségével.
Az Év Hotele megválasztására 2019. január 6-20. között kerül sor. Az RTL Klub-on január 6-án a műsor készítői újra bemutatták az első három régió nyertesét, 13-án pedig a további négyre is sor kerül. Szavazni ebben a két hétben lehet Az Év Hotele Facebook oldalán. A szerencsés szavazók a hat döntős hotelbe kisorsolt wellness hétvégéket nyerhetnek, vagy a főnyereményt, vagyis az egyhetes pihenést Az Év Hotele címet elnyerő szállodában.
A versenynek ezen szakaszában már mindenki csak egyszer szavazhat, illetve a tavaly leadott szavazatok már nem érvényesek, azaz innentől egyenlő eséllyel indul minden szálloda. Az Év Hotele szavazás végeredményét a 2019. január 27-i adásban mutatják be, s ekkor derül ki az is, hogy ki nyeri a szavazók közül a fődíjat.
Magyarországon 700 ezer és egymillió közé tehető az építészeti örökségünket képező Kádár-kockák száma, amelyek többsége megjelenését tekintve és energetikailag is korszerűtlen. Azonban design, valamint zöldítés szempontjából egyaránt rengeteg lehetőséget rejtenek magukban. Nézzük, hol érdemes kezdeni, ha kockaház felújítása előtt áll.
Épületeink korszerűsítésére számos érvünk van, ahogy arra is, hogy miért éppen a Terrán legkönnyebb tetőcserepére essen a választás. Ráadásul június közepétől még jobban megéri a Synust választani.