Igényes, légkondicionált szobákkal, szállodai minőséggel és teljes ellátással várja az építőiparban dolgozókat a budapesti Munkás Hotel.
Hotel színvonalú munkásszálló nyílt Budapest 11. kerületében, a Hunyadi Janos út 2. szám alatt. A hotel alapítóinak fő célja, hogy az építőipari szakemberek megfelelő körülmények között kapcsolódhassanak ki, hiszen a jó teljesítményhez fontos, hogy a munkavállaló kipihent legyen.
A hotel 240 fő befogadására alkalmas, egy vagy akár több ágyas leosztásban is. A vendégeket pedig több mint 100 darab modern, légkondicionált szoba várja, melyek WIFI-vel, TV-vel, saját fürdőszobával és hűtőszekrénnyel is fel vannak szerelve.
Mivel a szakemberek legtöbbször hajnalban távoznak és esetenként késő éjjel is érkezhetnek, a hotel 24 órás recepciót és porta szolgálatot, igény szerint reggelit, valamint ingyenes parkolási lehetőséget biztosít akár teherautó részére is.
Továbbá a szállóvendégeknek igény szerint főzési és mosási lehetőség is biztosított, a közösségi teremben pedig garantált a kikapcsolódás és sportolási lehetőségek is.
Elsősorban cégek jelentkezését várja a szálloda, hosszú távú bérlőinek pedig egyedi, kedvező ajánlatokat, hetente két takarítást és egy ágyneműcserét kínál, de természetesen minden további érdeklődőt és magánszemélyt is szívesen látnak.
További részletekért ide kattintva látogasson el a Munkáshotel hivatalos oldalára,
vagy érdeklődjön személyesen a [email protected] e-mail címen.






A Hungaroring zajterhelésének csökkentéséhez az itthon elérhető legjobb hanggátlású zajárnyékolóra volt szükség – a Leier Durisol termékét választotta a beruházó.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.