Több mint 1500 négyzetméteren akadálymentes utascentrum jött létre, ahol az eddiginél sokkal komfortosabb lett az utasok kiszolgálása.
Elkészült a budapesti Keleti Pályaudvar felújított utascentruma. A MÁV Zrt. 1,9 milliárd forint értékű beruházását a HC Építő Kft. és a Variabau Vegyesprofilú Építőipari és Kereskedelmi Kft. kivitelezte. A projektet a kormány és az Európai Unió Kohéziós Alapja társfinanszírozta.
A korábbi sajtóhírek szerint az eddigi belföldi pénztárak és az azok előtti terület teljes átépítésével, több mint 1500 négyzetméteren akadálymentes utascentrum jött létre, ahol az eddiginél sokkal komfortosabb lett az utasok kiszolgálása.
Egy helyen van immár lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet megközelíteni a pályaudvart az aluljárószint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften.
A felújítás keretében a dolgozók számára modern irodákat, irattárat, pihenőt és teakonyhát, illetve más kiszolgáló helyiségeket létesítettek.
Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára kedden a helyszínen tartott sajtóbejáráson elmondta: az 1542 négyzetméteres utascentrum felújításának célja az volt, hogy a fővárosi pályaudvar megfeleljen a kor követelményeinek mind az utazók, mind a dolgozók szempontjából.
A felújított területen a sajtó képviselői megtekinthették az akadálymentesített új pénztárakat, lifteket, korszerű mosdókat, vandálmentes szanitereket és külön kialakított baba-mama szobát, amelyeket az utazóközönség május első hetétől használhat majd.
Bejelentették a Kecskemét-Dabas-Budapest vasútvonal felújítását, az 5-ös főút négysávústását a Mercedes-gyárig és a Halasi úti felüljáró modernizálását is – többek között.
Hamarabb épül fel a vártnál a BYD-gyár, 2025 második felében legurul az első autó a gyártósorról. Szegedtől Ceglédig fejlesztések várhatóak a MÁV 140-es vasútvonalán, a röszkei határátkelő pedig kínai hitelből válik a schengeni térség legjelentősebb szárazföldi határátlépő pontjává. Bővítik a közműszolgáltatásokat, lakóövezetet alakítanak ki és végül, de nem utolsósorban Szeged hídjait is fejlesztik.