2024.10.13, Vasárnap
 Ma elkezdődött az egyik legnagyobb hazai építési projekt következő üteme

Ma elkezdődött az egyik legnagyobb hazai építési projekt következő üteme

magyarepitok.hu

2024.01.15. 11:00 - Hegedűs Gergely

Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul és bővül a vasúti pálya, új Duna-híd létesült, illetve Nádorkert, Közvágóhíd és Népliget elnevezéssel három új megálló is épül.

Hirdetés

Január 15-én elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme - derül ki a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményéből. A projekt a vasúti pálya átépítését célozza, annak kettőről három, esetenként négyvágányosra bővítésével. A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás 2023. november 24-én immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt.


Ezért fontos a projekt

Mint ismeretes, a Déli Körvasút beruházás részeként Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul a vasúti pálya, új Duna-híd létesült a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében, illetve új vasúti megállóhelyek is épülnek.

A fejlesztés célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson, és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében. A vonalszakasz mindezek mellett a MÁV Zrt. 1-es, Budapest−Hegyeshalom−Rajka vasúti fővonalának része, ezáltal kiemelt nemzetközi jelentőséggel is rendelkezik. A kivitelezést a V-Híd Zrt. végzi el, a kiviteli tervezés a Kontúr Csoport Kft. munkájával valósult meg.

"A beruházás – a lakossági szempontok és érdekek érvényesítése mellett – képes növelni a Budapestre irányuló és azon áthaladó teherforgalmi kapacitásokat, miközben elsősorban a személyközlekedés lehetőségeit bővíti, egyebek mellett javítja a közlekedést Kelenföld és Ferencváros között, illetve jobb csatlakozást kínál majd a metró- és HÉV-vonalakhoz" - olvasható az ÉKM mostani közleményében.


Összesen öt helyszínen épülnek és újulnak meg a vasúti hidak

Ahogy azt korábban is jeleztük, a projekt során a pesti oldalon 600 méter hosszan 4 vágány, a budai oldalon 1800 méter hosszan 3 vágány, további 1700 méter hosszan pedig 4 vágány épül ki. Emellett három új megálló épül - Pesten a Közvágóhíd és a Népliget, Budán a Nádorkert megállóhely - , illetve hozzávetőleg 1500 méter hosszan speciális zajárnyékoló falat emelnek.

Pesten kettő, míg Budán öt helyszínen épülnek és újulnak meg a vasúti hidak. A beavatkozások során a már meglévő kétvágányos műtárgyakat szélesítik három- illetve négyvágányosra, melyhez új felszerkezetek kialakítása is szükséges. A szomszédos területek egyszerűbb megközelíthetősége és a biztonságos átkelés érdekében öt új gyalogos-kerékpáros aluljárót alakítanak ki.


Mintegy 2000 fa ültetését kell elvégezni a kivitelezőnek

Az ÉKM hétfőn kiadott közleménye szerint a most kezdődő munkálatok részeként először zárt mobilkerítés épül, majd a MÁV Zrt. területén található – vasútbiztonsági szempontból egyébként is gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló – növényzet kivágására kerül sor. "A következő munkafázis során korlátozott számban szükség lesz olyan fák kivágására vagy – amennyiben lehetséges – átültetésére is, amelyek a töltés oldalában, a Hamzsabégi park szélén találhatók" - írja a közlemény.

Ezeknek, illetve a Bartók Béla út és a Szerémi sor közötti fáknak a pótlására összességében mintegy 2000 db előnevelt, nagyobb törzsátmérőjű fa ültetését kapta feladatul a kivitelező. "Az újonnan ültetendő fák száma érdemben meghaladja majd a pótlásra szoruló növényekét, így a Déli Körvasút beruházás révén nemcsak a főváros és térségének fenntartható közlekedése javul, de új zöldfolyosóval is gyarapodik a kerület" - olvasható a közleményben.


Szórólapokon is tájékoztatják az autósokat

Az ÉKM összefoglalója arra is külön kitért, hogy a most bejelentett munkálatok január 15-én, hétfőn elkezdődtek a vonal budai oldalán. A zárt mobilkerítés építése előreláthatólag február 7-ig tart, ezzel párhuzamosan zajlik majd – még kizárólag MÁV területen – a bozót- és cserjeírtás, illetve a gyomfák kivágása.

Az elmúlt hétvégén és a következő néhány napban a kivitelező munkatársai a vasúttársaság nevében kiadott szórólapokon is tájékoztatják a gépjármű-tulajdonosokat arról, hogy melyek azok a MÁV Zrt. tulajdonában lévő területrészek, ahol a következő időszakban tilos a megállás és a várakozás.

Kötött pályaDéli körvasútKelenföldFerencvárosÉpítési és Közlekedési Minisztérium

Hírlevél

Hirdetés