Villamosítják és az elővárosi közlekedés szolgálatába állítják a vasúti pályát.
Utcafórumon jelentette be pénteken Lázár János, építési és közlekedési miniszter és Ughy Attila a főváros XVIII. kerületi polgármesterjelöltje az utolsó fővárosba vezető dízelüzemű vasútvonal korszerűsítését.
A tárcavezető elmondta, hogy ennek a vasútvonalnak az áthelyezése – felmerült, hogy az M5-ös autópálya mellé kerüljön a kerületet kettészelő vágány – kitolás lenne az itt élőkkel, mert az átszállásokkal jelentősen megnőne az utazási idő, amellyel elérhetik a belvárost.
Hozzátette:
a kormány 1 milliárd forintért megkezdte a vasútvonal modernizálási terveinek elkészítését. Elkészült a koncepció terv, további 1 milliárd forintból a kiviteli tervek kidolgozása zajlik, amelyek 2025 elejére készülhetnek el.
Az, hogy egy, vagy két vasúti pálya legyen, hány megálló legyen és hogyan alakítsák a menetrendet annak a lakossággal történő egyeztetésére a választások után kerülhet sor.
Ughy Attila a fejlesztés előnyeit sorolta fel, ezek közül kiemelte, hogy megszűnnének a egyszintű csomópontok a Nefelejcs, az Üllői, az Ady és a Nádasdy, valamint a Szálfa, a Nemes-Dózsa utcáknál.
A 142-es Kőbánya-Kispest-Lajosmizse vonal rekonstrukciója a Budapest XVIII. kerülete - Pestszentimre, Pestszentlőrinc -, Kispest dél-keleti része, továbbá Gyál, Dabas, illetve a dél-pesti agglomeráció számos településén élők számára nyújtana lehetőséget arra, hogy autó helyett, a kötött pályás közlekedést válasszák utazásaikhoz.
500 milliárd eurót fordítanak jelentős részben az ország közlekedésének fejlesztésére. A vasúti fejezetben 40 nagy teljesítményű folyosón futó, 4000 nagy kihasználtságú pályakilométert korszerűsítenek és további 24 000 kilométernyi egyéb hálózatrészt is felújítanak.
A korszerűsítés célja, hogy az új debreceni autóipari üzemek, a gyártási tevékenység és a munkavállalóik, valamint a térség lakosainak utazása a jövőben minél inkább a környezetbarát vasútra támaszkodjon.