Az erdélyi város könnyűszerkezetű metróvonala 21,3 kilométer hosszú lesz 19 megállóval; Kolozsváron 14,7 kilométeren, míg a várostól nyugatra fekvő Szászfenes területén 6,3 kilométeren fog haladni.
Kibocsátotta a kolozsvári metróvonal építési engedélyét a Kolozs megyei önkormányzat kedden - írta a megyei közgyűlés közleményére hivatkozva az Agerpres. A közlemény szerint a dokumentumot Alin Tise, a megyei önkormányzat újrázni készülő elnöke írta alá, és sürgősségi eljárásban bocsátotta ki. A megyei elnök hangsúlyozta: ez döntő lépés, amely meghatározza a kolozsvári agglomeráció jövőbeli fejlődését.
Kolozsvár könnyűszerkezetű metróvonala 21,3 kilométer hosszú lesz 19 megállóval. A nagyszabású projekt első szakaszában Kolozsvár és a hozzá közeli Szászfenes területén épülne meg, a munkálatok a megyeszékhely melletti nagyközségben kezdődnének. Kolozsváron 14,7 kilométeren és a várostól nyugatra fekvő, mintegy negyvenezer lakost számláló Szászfenes területén 6,3 kilométeren fog haladni.
A közlemény szerint az első megállók a városból kiköltözött, de továbbra is Kolozsváron dolgozó szászfenesi lakosokat szolgálnák ki, valamint a községben felépülő regionális kórház pácienseit, a következők a kolozsvári Monostor lakónegyedben épülnének. A metróvonal nyugat-kelet irányban fogja átszelni a várost, elérve a legnagyobb Marasti lakónegyedet, ahonnan a gyártelep, valamint a Györgyfalvi és Szopor negyed irányába ágazik el.
Adrian Caciu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter a múlt héten aggodalmát fejezte ki a projekt miatt, rámutatva: az országos helyreállítási tervben (PNRR) szereplő valamennyi beruházás közül a kolozsvári metró van a legnagyobb késésben, még a régészeti feltárás sem kezdődött el, miközben az első szakaszt 2026 júliusában be kell fejezni.
A kolozsvári önkormányzat egy éve írta alá a metróvonal tervezési és kivitelezési szerződését a török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cég alkotta konzorcium képviselőivel. A konzorcium áfa nélkül 9,059 milliárd lejből (694 milliárd forint) tervezi és építi a kolozsvári metróvonalat.
Emil Boc kolozsvári polgármester akkor azt közölte, hogy a metróépítés kétmilliárd eurós beruházást feltételez.
A PNRR előírásai szerint az első kilenc megállóval 2026. július 31-éig el kell készülni, de a projekt 2031-ig folytatódik, amikorra meg kell épülnie az összes megállónak, és műkőképesnek is kell lenniük. A metróvonal megállói között másfél percenként járnak majd a háromvagonos szerelvények, amelyek óránként 21 600 személyt képesek szállítani.
A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő adatok szerint a projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és a PNRR révén európai uniós forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, valamint Kolozsvár és Szászfenes önkormányzatának saját forrásaiból finanszírozzák.
10 milliárd eurós beruházás van tervben, fókuszban a vasúti pálya modernizálása és a járműállomány megújítása – az ágazat jövőjéről tárgyaltak a HUNGRAIL konferenciáján.
Látványos munkafolyamattal haladt az építkezés a Komárom-Esztergom vármegyei városban.