2024.03.28, Csütörtök
12 ezer négyzetméterrel bővül a Siemens budapesti üzeme
profession.hu

12 ezer négyzetméterrel bővül a Siemens budapesti üzeme

MTI

2016.11.22. 15:43 - Antal Zsófia

A 10 milliárd forintos fejlesztés fő célja a turbinalapát gyár termékpalettájának szélesítése. A bővülés továbbá növeli majd a német cég magyarországi munkavállalóinak számát, mely már most is eléri a háromezret.

Hirdetés

A Siemens Zrt. három év alatt tízmilliárd forint értékben fejleszti budapesti üzemét, s egyúttal több mint 150 magasan képzett műszaki szakembert vesz fel a telephelyre - jelentette be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden.

Goszták Árpád, a vállalat budapesti, Power and Gas üzemének gazdasági vezetője elmondta, a beruházással egy 10 ezer négyzetméteres új csarnokot építenek fel, valamint 2500 négyzetméterrel bővítik a meglévőt. A budapesti üzem a Siemens egyik kompetencia központja. A mostani bővítéssel egy új terméktípus, a melegoldali gázturbinalapát gyártását kezdik meg, amely egyben új technológia Magyarországi bevezetését is jelenti. Az építési munkák a héten kezdődnek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a rendkívül magas hozzáadott értéket képviselő új termékek gyártása 2018-ban kezdődik majd, és a fejlesztéssel az üzem Európa egyik legnagyobb turbinalapát gyárává válik.

A 6 hektáron elterülő Siemens Power and Gas budapesti, Késmárk utcai üzeme gáz- és gőzerőművekbe gyárt turbinalapátokat és nagy méretű acélkomponenseket. A Siemens csoport Magyarországon mintegy 3000 munkavállalót foglalkoztat, a budapesti üzem a cégcsoport nemzetközi villamosenergia-termelő ágazatának kulcsfontosságú szereplője. 2011 óta több mint 7 milliárd forint értékben hajtottak végre beruházásokat, mára csaknem 600-an dolgoznak az üzemben.

munkahelyekMi épül?üzemfejlesztés

Hírlevél

Hirdetés