2019.02.18, Hétfő
Nyolcszintes új betegellátót adtak át Budapesten
semmelweis.hu

Nyolcszintes új betegellátót adtak át Budapesten

MTI

2017.01.12. 14:59

Antal Zsófia

A központi betegellátó húszezer négyzetméternyi új területével az összes klinika kiszolgálásában szerepet játszik az Üllői úton levő tömbben.

Hirdetés

A Korányi projekt első, európai uniós fázisának végére érve záróünnepséget tartottak a Semmelweis Egyetemen Budapesten. Szél Ágoston rektor a csütörtöki eseményen kiemelte, hogy az EU által több mint 8 milliárd forinttal támogatott beruházás keretében az egyetem külső klinikai tömbjének (KKT) közepén húszezer négyzetméteres, nyolcszintes központi betegellátó épület épült fel.

Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja kiemelte: a projekt első szakaszának teljes költsége 10,5 milliárd forint volt, a 8,1 milliárd forint uniós forrás 2,4 milliárd forint saját egyetemi és fenntartói forrással is kiegészült. Az egyetem a támogatási szerződésben vállalt minden kötelezettségét teljesítette, megtörtént az EU felé az elszámolás, és rendelkezik a szükséges működési, használatba vételi és ÁNTSZ-engedélyekkel.

A korszerű, 21. századi elvárásoknak megfelelő új központi betegellátó épületben működik:

  • az egyetem Ortopédiai Klinikája,
  • a Radiológiai Klinika,
  • a központi sterilizáló és központi gyógyszertár,
  • az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika beköltözésével létrejött a központi intenzív osztály,
  • centralizálták a diagnosztikai feladatokat, így itt kapott helyet az egyetem központi laborja is.

A projekt keretében felújított területeken működnek a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika ambulanciái, és itt kapott helyet a várandósok ultrahangvizsgálata, valamint a Perinatális Intenzív Centrum. A külső klinikai tömbben működő klinikákat modern folyosórendszer köti össze az új épülettel.

A Korányi projekt keretében nemcsak az épület, hanem a műszerek és a berendezések is megújultak. Egyebek mellett új MR és CT berendezést is üzembe állítottak, továbbá jól felszerelt, modern műtőblokk jött létre az ortopédiának, és új sürgősségi fogadóhellyel gazdagodott az egyetem legmodernebb betegellátó részlege.

 

A folytatásban a kutatásra és az egyetemi képzés fejlesztésére fókuszálnak

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: a projekt folytatását az egyetem jövőjét meghatározó hosszú távú stratégiai terv, a Semmelweis XXI-nek megfelelően tervezik, amelyet első olvasatban már tárgyalt a kormány és a stratégiai kabinet. A terv lényegi elemei az elméleti kutatások és képzések fejlesztésével, a gyakorlati képzésen belül az egyetem klinikai és kórházi hátterének fejlesztésével, valamint a hallgatói ügyekkel kapcsolatosak.

egészségügyi fejlesztésSemmelweis Egyetemkórházfejlesztés

Hirdetés

Hirdetés