A nyolcmilliárdos fejlesztésben 10 kilométeren magasítják a töltést, üzemi utak épülnek, mederkotrást kap a Sámson-Apátfalvai-főcsatorna.
Az Európai Közbeszerzési Értesítőben megjelent az Alsó-Tisza Csongrád megyei térségét érintő vízgazdálkodási közbeszerzés végeredménye. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság nettó 8 milliárd forint értékű beruházását a Colas Alterra Zrt. kivitelezi Szentes, Baks, Mindszent, Szegvár, valamint Apátfalva térségében. A projekt során „árvízvédelmi védvonalak épülnek ki mértékadó árvízszintre”, továbbá a védvonalak terhelését csökkentik.
A közbeszerzésre a nyertesen kívül a Békés Drén Kft., a Kötiviép Kft. és az SDD konzorcium tett még ajánlatot.
A hirdetményből kiderül, a kivitelezőnek összesen mintegy 10 kilométeren kell elsőrendű árvízvédelmi töltést fejlesztenie és magasítania. Emellett szilárd burkolattal ellátott üzemi utat kell építenie a töltéseken összesen 44 ezer négyzetméteren. Továbbá a Sámson-Apátfalvai főcsatornán 1 kilométer hosszan 70 centiméter mélységű kotrás is a feladatok közt van.
A hirdetmény az alábbi főbb részprojekteket határozza meg:
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.