Az európai hírű Ördöglovas által építtetett, Hild József által tervezett kastélyban helyreállítják a díszudvart, felújítást kap a főudvar és a mellékszárnyak egy része.
Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében. A program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, Virág Zsolt a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón számolt be a projektről.
A Komárom-Esztergom megyei település műemlékén a főépületet és a mellékszárnyak egy részét újítják fel, valamint helyreállítják a díszudvart, a parkot és a sétányokat. A turisztikai fejlesztés fő célja Sándor Móric, az Ördöglovas kastélyának, valamint korának bemutatása interaktív módon, épített installációk és multimédiás eszközök segítségével.
A bajnai kastély Magyarország egyik legszebb klasszicista kastélyegyüttese, a település legmagasabbb pontján áll. Helyén 1696-tól vadászlak, majd patinás kúria épült, végül a 19. században Sándor Móric - az Ördöglovasként ismert magyar főúr, európai hírű lovas - építtette át 59 szobás kastéllyá. Az új épületet a kor egyik leghíresebb építésze Hild József tervezte.
A kastély a második világháborúban tábori kórház, majd szükséglakás lett, a szocializmusban pedig a helyi termelőszövetkezet irodája, majd gépállomása. Ezekben az időkben értékeinek jelentős része elpusztult: a belső falakat szétverték, látványos falfestményeit elpusztították, a berendezési tárgyakat ellopták. A 70-es évektől funkció és mecénás hiányában hosszú évekig üresen állt, az épület és a kőkerítés hanyatlásnak indult, a kert elburjánzott. Az ezredfordulón a Kincstári Vagyoni Igazgatóság elvégezte az első rekonstrukciót, ekkor a tető, a főhomlokzat kapott felújítást, a kerítés hiányzó darabjait pótolták, rendbe tették a kert aljnövényzetét.
Virág Zsolt elmondta, a kastélyokat és várakat célzó programban 55 milliárd forint felhasználásával 39 épület rekonstrukciója valósulhat meg. Összesen 19 várat és 20 kastélyt fejlesztenek, köztük olyanokat is, mint a Bajnán található épület, mely eddig elhanyagolt állapota miatt nem bírt komoly idegenforgalmi vonzerővel.
Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Petőfi sugárúton álló épületét a Bodrogi Bau korszerűsíthette.