A barnamezős beruházásban rendezvényterem, üzletek, lakások, játszó- és rendezvénytér jön létre.
Mohács sikeresen pályázott a selyemgyár területén tervezett átfogó területfejlesztéssel, így rekreációs és lakhatási céllal újulhat meg a korábbi ipari övezet. A bama.hu híréből kiderül, a barnamezős beruházásban lakások, játszóterek, sport- és szórakoztató célú létesítmények épülhetnek több mint egymilliárd forintból.
A lap szerint az utóbbi évek legnagyobb beruházására készülhet az önkormányzat. A Duna-parton éktelenkedő, jórészt lepusztult gyárépületek helyén, illetve azok átalakításával egy teljesen új negyedet alakítanak ki. A beruházás előkészítéseként az önkormányzat tavaly 90 forintért megvásárolta az egykori Selyemgyár és a Temaforg ingatlanait.
A korábban ismertetett tervek szerint a Selyemgyár főépületének emeletén méretei és adottságai miatt exkluzív rendezvénytermet alakítanak ki, ahol bálokat, lakodalmakat, konferenciákat tarthatnak majd. Az alsó szinten üzlethelyiségek kaphatnak helyet, ezekben helyi népművészeti tárgyakat, termékeket kínálhatnak, és a turisták kiszolgálását, tájékoztatását segítő irodák is nyílnak. Az udvaron koncertek, egyéb rendezvények megtartására alkalmas színpadot emelnek, a terület másik felén játszótereket építenek.
A beruházás második ütemében az egykori Temaforg épületegyüttesének alsó szintjén lakásokat alakítanak ki, míg az emeletre fallabdapálya és fitneszterem kerül.
A munkálatok a bama.hu szerint a közbeszerzési eljárások után, legkorábban tavasszal kezdődhetnek.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.