Kilencvennégy ágyas szállás fogja enyhíteni a Csongrád megyei településen a munkaerőhiányt. A beruházás költségét hatvan százalékban fedezi a kormányzati keret.
Az országban elsőként Mórahalmon épül munkásszállás a májusban nyílt kormányzati forrásból. Az épület az 50 kilométeres körzeten kívülről érkező munkavállalók elhelyezésére szolgál majd, a beruházás szerződését kedden írták alá a homokháti kisvárosban. A 94 ágyas szállás kialakítása 441 millió forintba kerül, ebből 263 millió forintot fedez a kormányzati támogatás.
A kivitelezés még ősszel elindulhat Mórahalom nyugati kapujában, ahol egyben új lakóövezetet is kialakítanak. Ennek első épülete a munkásszálló, melyet a tervek szerint jövő nyáron adhatnak át.
Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a rendszerváltás idején Mórahalom és térsége a leginkább hátrányos helyzetű járások közé tartozott. Azonban a megyében elsőként itt alakítottak ki ipari parkot, ahol ma 108 vállalkozás működik, területe 10-ről 100 hektárra nőtt. Az ipar a kisvárosban hatszáz embernek ad munkát, s a település gazdasági továbblépésének legnagyobb korlátja ma már a munkaerő szűkössége. Ezen enyhíthet az új munkásszálló - mondta a polgármester, aki egyben a kormányzati program egyik kezdeményezője.
A horvát főváros agglomerációjában álló, magyar kötődésű reneszánsz-barokk kastélyt az utolsó pillanatban mentették meg.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.