A félmilliárd forintos beruházásban kétszintes parkolóházat épít a nyíregyházi kórház, amit később egy körforgalom is kiegészít.
Kétszintes, 361 autó befogadására alkalmas parkolóház épül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. A nettó 448 millió forint értékű, hazai és uniós forrásból megvalósuló beruházás alapkőletételénél kiderült, az ország legnagyobb kórházának számító nyíregyházi intézmény területén jelenleg 241 parkolóhely van. Ez nem elegendő az évente a fekvőbeteg-ellátásban csaknem 80 ezer, a járóbeteg-ellátásban pedig több mint 2 millió beteget fogadó kórháznak, ami komoly gondokat okoz a parkolásban.
Az eseményen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója emlékeztetett, a parkolóház építése tulajdonképpen a tömbkórházprojekt utolsó szakasza. A több mint 16 milliárd forintos beruházás nemrégiben fejeződött be.
Adorján Gusztáv arra is kitért, hogy
A mostani fejlesztés 2018 tavaszára készül el.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere beszédéből az is kiderült, a parkolóház mellett várhatóan egy körforgalom építése is segíti majd a közlekedést.
Négy régi ház helyén többszintes, többfunkciós épület készül a Pest vármegyei város szívében. Az épületkomplexumban képtár, kereskedelmi és szolgáltató terek, valamint új lakások kapnak helyet.
A beruházás során bontási munkák, út- és közműépítés, csapadékvíz-elvezetés, parkosítás, valamint egy napelemes fedett pihenő kialakítása is megvalósul.