50 férőhelyes napközi otthont alakítanak ki a homokbányai városrészben.
350 millió forintos uniós támogatással építik meg Kecskeméten az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának új telephelyét – közölte a kecskeméti önkormányzat. A mintegy 790 négyzetméteres új létesítményt földszintes kialakítással, két önálló rendeltetési egységre bontva adják át, 48 főt tudnak majd fogadni benne. A fejlesztést a Horváth Építőmester Zrt. kivitelezi, a munkálatok várhatóan még az idei évben befejeződnek.
A projekt során egyrészről az érteli fogyatékos felnőttek kapnának új központot, emellett pedig különválasztva az autizmussal élők napközi ellátásában is segít a város. Az országban egyedülálló módon olyan rendszer jöhet létre, melynek keretében az autizmussal élők ellátása az óvodától a nappali szociális ellátásig biztosítva lenne.
Ez az ellátási forma segítene abban, hogy az érintett fiatalok családjuk körében élhessenek, ugyanakkor az esetenként szükséges speciális ellátáshoz, segítséghez is akadálytalanul hozzájuthassanak.
Az önkormányzat kiemelte: a fejlesztéssel csökkenthetik az érintett családok terheit. Többek között lehetővé teszik a korábban teljeskörű gondozást vállaló szülők számára, hogy újra munkába állhassanak és javíthassák anyagi hátterüket.
A főváros történelmi központjában épülő modern luxus társasház kivitelezését a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi el.
Az Épkar Zrt. kivitelezésében valósul meg a Széchenyi tér és környezete teljes körű felújítása. A Mohács 500 emlékévben megvalósuló fejlesztés egységes arculattal, látványos közösségi terekkel és új városi funkciókkal gazdagítja a belvárost.