Az egyik beruházást most adták át, a másik szeptemberben indul.
Közel 230 millió forintból újul meg a bükfürdői gyógyfürdő és élménycentrum a "Gyógyhelyek turisztikai fejlesztése" pályázat keretében – derült ki ma reggel az MTI híréből. A nemrégiben, július 27-én átadott 135 millió forint költséggel megújult főbejárat után szeptemberben a Szent Kelemen medence rekonstrukciós munkái kezdődnek el.
Az újonnan kialakított főbejárat modern látványelemei a fürdő stílusához igazodnak: a bejárat előtti üvegtoronyról vízesés hullik alá, ami esténként fényjátékkal egészül ki.
A belső tér még nyitottabbá és világosabbá vált, a vendégek kiszolgálását négy új pénztár segíti.
Az új arculat névváltoztatással is jár: az eddigi Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum elnevezést a jövőben a Bükfürdő Themal & Spa név váltja fel.
Az ötvenhat éve működő gyógyfürdő- és élménycentrumot tavaly 911 442-en keresték fel, 21 145-tel többen, mint 2016-ban.
Egymillió forintos négyzetméterár körül tudják tartani a lakások árát Debrecen új fejlesztésében.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.